Mészáros Béla régóta dédelgetett álma végre valóra válik.
Augusztusra várja első gyermekét a TV2 sztárja, Mészáros Béla, és kedvese, Szakács Hajnalka.
A színészpár a 2018-as Seveled című magyar film forgatása alatt ismerkedett meg egymással, ám a sors úgy hozta, hogy csak egy évvel később, a film bemutatóján jöttek össze. Az elmúlt közel négy évben a színész többször is hangot adott annak, hogy kedvesével komolyan terveznek egymással, és a családalapítás is számtalanszor szóba került köztük. Nos, ez a terv pár hónap múlva életre kel!
Béla a Best Magazinban adott interjút az örömhírről, miszerint augusztusban érkezik első gyermeke.
„Kicsit szégyenlős a babánk, takargatja magát, így az orvos csak hetvenöt százalékban állítja, hogy lányunk lesz” – írja a Blikk a Best nyomán.
A pár azonban mindenre fel szeretne készülni: amennyiben mégis fiúk lesz, Ambrusnak keresztelik, ha pedig egy kislánnyal gazdagodnak, a Vilma és a Panka nevek közül választanak majd.
A 43 éves színész december 10-én tudta meg, hogy apa lesz. Bár még több hónapig várnia kell, már most lelkesen készül a szülői feladatokra.
„Minden este én szeretném fürdetni a kicsit, minden gyerekes barátom azt mesélte, hogy óriási élmény” – ígérte Mészáros Béla, aki a gyermeke születésekor tölti majd be a 44. életévét.