A színésznő nem hagyta, hogy a filmipar diktálja, hogyan kéne kinéznie.
Florence Pugh egy interjúban mesélte el, hogy pályája kezdetén sokan kritizálták a kinézetét, és több producer is próbálta megváltoztatni. Ő azonban mindvégig hű maradt önmagához.
„Minden, amit meg akartak változtatni rajtam, legyen szó a súlyomról, a megjelenésemről, az arcom formájáról, a szemöldököm alakjáról, nem az volt, amit én akartam csinálni” – mondta a Telegraphnak, annak kapcsán, hogy az első munkájánál a Studio City című filmnél mekkora csalódás érte.
A film végül nem aratott sikert, ezért Florence visszatért Angliába, ahol akkor megkapta Lady Machbeth szerepét
„Ettől ismét beleszerettem a moziba. Abba a fajta moziba, ahol lehetett hangos véleménnyel lenni, és ehhez én ragaszkodtam is. Azt hiszem az iparágban túl könnyű másoknak jobbra vagy balra kényszeríteni az embert. Én pedig elég szerencsés voltam ahhoz, hogy 19 évesen felfedezzem, milyen előadó szerettem volna lenni.”