Felfüggesztették állásából és letartóztatták Brian Salt tűzoltóparancsnokot, miután keservesen síró gyermekét a földhöz vágta. A csecsemő a bántalmazás következtében súlyos koponyatörést szenvedett – írja a Crime Online.
Mint kiderült, a rendőrséget március 12-én értesítette a Philadelphiai Gyermekkórház, amikor bevitték a három hónapos kislányt. Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy a bántalmazás következményeként bevérzés keletkezett a gyermek szeme körül, valamint zúzódásokat is találtak a kislány lábán.
A hatóságok kezdetben nem kaptak magyarázatot a szülők rémtettére, azok ugyanis elmondásuk szerint semmire nem emlékeztek a balesetből. Később azonban az apa elárulta, hogy kislánya kólikával küzdött és hasfájós volt, ő pedig nem bírta hallgatni gyermeke éktelen sírását. Elmondása szerint párja, a csecsemő anyja éppen dolgozott, ezért ő vigyázott a 3 hónapos gyermekre.
„Elvesztettem a kontrollt magam fölött. Kirántottam a hintából és teljes erővel a földhöz vágtam” – számolt be rémtettéről Salt a bíróságon. A gyermeket azóta kiengedték a kórházból, a brutális tűzoltóparancsnokot pedig letartóztatták.