ACNEWS

Franciaország a jövő héttől korlátozásokat vezet be, miközben napok óta rekordot dönt az új fertőzöttek száma

Franciaországban - az egészségügyi minisztérium adatai szerint - az elmúlt 24 órában a járvány tavalyi kitörése óta a legtöbb, 208 ezer új fertőzést diagnosztizáltak.

Hirdetés
Ad image

Franciaországban – az egészségügyi minisztérium adatai szerint – az elmúlt 24 órában a járvány tavalyi kitörése óta a legtöbb, 208 ezer új fertőzést diagnosztizáltak.

„Másodpercenként két új beteget regisztrálnak” – mondta Olivier Véran miniszter szerdán egy parlamenti meghallgatáson. Hozzátette: ez francia és európai rekord is egyben.

„Ilyen helyzetben még soha nem voltunk” – fogalmazott Véran, és arra figyelmeztetett, hogy januártól akár napi 250 ezer új fertőzéssel is számolni kell.

A francia kormány a hét elején új törvénytervezetet fogadott el, amely oltási igazolást kíván bevezetni a karanténintézkedések helyett. Az új tervet Jean Castex miniszterelnök és Olivier Véran miniszter jelentette be. Ennek értelmében jövő hétfőtől legalább három héten át ismét korlátozzák a nagyszabású rendezvényeket, megtiltják a közönség előtt tartott koncerteket, valamint az étel- és italfogyasztást a mozikban, színházakban és a tömegközlekedésen.

A kormány egyelőre nem tervez kijárási tilalmat az anyaországban, és az éttermeket és a bárokat sem kívánja lezáratni. A tanítás is újraindul az iskolákban, a tervek szerint január 3-án.

Az indiai-óceáni Réunion szigetén viszont január 1-től január 23-ig este kilenctől reggel ötig kijárási tilalom lesz érvényben – jelentették be szerdán.

A képviselőházi meghallgatáson Véran védelmébe vette a kormány tervét, amely szerint csak azok mehetnének étterembe, moziba, színházba, múzeumba és sporteseményre, akik az oltás valamennyi adagját felvették.

Az újbóli lezárások helyett a kormány így kívánja csökkenteni a gyorsan terjedő omikron variáns miatt nyomást az amúgy is túlterhelt kórházakra  – mondta a politikus.

A francia kórházakban már a delta variáns miatt is aggasztó a helyzet – fejtette ki Véran, aki szerint várhatóan az omikron még tovább nehezíti a kórházak helyzetét.

A miniszter figyelmeztette az oltatlanokat: ezúttal kevés az esélyük, hogy megússzák a fertőzést, a vírus ugyanis nagyon gyorsan terjed.

Franciaországban a lakosság 77 százalékát oltották be, és felgyorsították az emlékeztető oltások beadását is, de több mint 4 millió felnőtt továbbra is oltatlan.

Az intenzív osztályokon több mint 3400 Covid-beteget ápoltak szerdán, vagyis tíz százalékkal többet, mint a múlt héten.

Párizs utcáin péntektől kötelező lesz az arcmaszk viselése – jelentették be szerdán a helyi hatóságok.

„A szabály be nem tartása 135 eurós büntetést von maga után” – áll a hatóságok közleményében.

A maszk viselése eddig is kötelező volt egész Franciaországban a középületekben és a tömegközlekedésben. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!