A bíróság három hónapja mondta ki Galabos Lajcsi és egykori kedvese, Boglárka válását. 20 év és három gyermek köti össze őket, így jó kapcsolatban maradtak, de az idő megy tovább…
Lajcsi azt mondja, már teljesen megszokta a magányt, ám most úgy tűnik mégis elrabolták a szívét.
„Már hosszú ideje a csónakházamban éltem, és ott az egyedüllét kényelme megérintett, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok, vagy nem tudok ebből kilépni. Az az igazság, hogy nyitott vagyok egy új szerelemre, és van is a környezetemben olyan, akivel el tudom képzelni, hogy hosszú távon egy párt alkossunk. Az eladás jó irányba halad, és most szervezem a budapesti életemet, jobban mondva életünket. Bár az volt a terv, hogy vidéken építkezünk a gyerekekkel, végül közösen úgy döntöttünk, a fővárosban legyen a székhely. Persze, ennek ellenére vidéken is lesz egy bázisunk, ott, ahol ők felnőttek. Budán vettünk egy társasházat, ahol a gyerekeknek is lesz egy saját apartmanjuk. Örültem, hogy a gyerekeim szeretnének a közelembe lenni, holott választhatták volna azt, hogy mindenki külön éljen, nem haragudtam volna rájuk ezért. Minden vasárnap együtt ebédelünk, majd hosszú órákig beszélgetünk a világ dolgairól, a gyerekek terveiről, céljairól. A sok nehézség ellenére, amelyek az elmúlt években adódtak, a gyerekeimmel nagyon jó, szoros kapcsolatom alakult ki, sok időt tudunk együtt tölteni, ami kárpótol azért, hogy kiskorukban a sok munka miatt nem lehettem velük annyit, mint szerettem volna” – árulta el a Blikk számára a trombitás.