2025. December 10.   |   Judit napja

Hirdetés

Gálvölgyi János: A feleségemben százszázalékosan megbízom

A színész a Best Magazinnak árulta el, hogy mi a hosszan tartó, sikeres házasságának titka, ugyanis a humorista és neje, Gálvölgyi Judit már ötven éve házasok.

Hirdetés

A színész a Best Magazinnak árulta el, hogy mi a hosszan tartó, sikeres házasságának titka, ugyanis a humorista és neje, Gálvölgyi Judit már ötven éve házasok.

Gálvölgyi János nemrégiben töltötte be a 73. életévét, sőt, most volt az ötvenedik házassági évfordulójuk is feleségével, Jutkával, így bőven volt mit ünnepelni az utóbbi időben.

„A szerelem nem állandó dolog, ami lobog ötven éven át, ilyet még egyetlen költő sem írt le. Az viszont fontos, hogy tudjunk beszélgetni. Nekünk Jutkával ötven éve mindig van miről. Aztán benne 100 százalékosan megbízom, tudom, soha nem árulna el, soha nem vágná a kést a hátamba. Kevés ilyen házaspárról, párról tudok” – mondta a lapnak Gálvölgyi János, aki azt is elmondta, hogy a felesége mellett senki másra nem volt szüksége, hiszen két fantasztikus lányt is adott neki, akikben szintén megbízik.

A színész és Judit egyébként 5 évig jártak, mielőtt kimondták volna a boldogító igent. A magazinnak Gálvölgyi arról is beszélt, hogy egyáltalán nem bánja, hogy igen fiatalon mindössze 21 évesen nősült meg.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés