Az egykori szépségkirálynő elárult néhány titkot a magánéletéről, így az is kiderült, hogy tervez-e családot, illetve, van-e valaki most, akihez gyengédebb szálak fűzik.
Az Exatlon Hungary harmadik évada lassan a végéhez közeledik, így Gelencsér Tímea is hazatér fél év után Dominikáról. Az Origónak adott interjújában őszintén beszélt arról, hogy ez az ingázó életmód milyen hatással van a magánéletére.
„Az elmúlt három évben fél éveket éltem Dominikán, majd megint felet otthon, így elég nehéz működtetni egy párkapcsolatot. A tévézésnél lehet olyan, hogy választani kell a magánélet és a karrier között, nehéz összeegyeztetni a kettőt. A távkapcsolat nem az igazi, az pedig hogy néz ki, hogy én félévente lelépek hat hónapra? Sokan kérdik persze, van-e barátom, de nem stresszelek ezen, most inkább a karrieremet építem. Majd én is szeretnék gyereket, családot, ez természetes, de a mostani életszakaszomban még a munka a fontos. Persze lehet, hogy jön egy szerelem, és akkor újratervezek. Nem szeretnék olyan lenni, aki egy férfiért mindent eldob, de olyan sem, aki nyolc macskával, egyedül öregszik meg. Nehéz kérdés” – vallotta be Tímea.