ACNEWS

Guinness-rekordot döntött a világ ‘leglassabb diákja’

Fotó: Unsplash
Fotó: Unsplash
Több mint öt évtizeddel azután, hogy elkezdte tanulmányait, Arthur Ross átvette a bölcsészdiplomáját.
Hirdetés
Ad image

A 71 éves Ross elmondta, hogy valószínűleg ő a „leglassabb diák” a vancouveri egyetemen. Ez igaz is!

Pontosan 54 évbe telt, mire befejezte a diplomáját.

Ross azonban azt is mondta, hogy nem a világrekord volt a célja, hanem az a tudás, amelyet az óráin szerzett.

„Csak tanulni akartam, mert kíváncsi voltam” – mondta a BBC-nek.

Amikor Arthur Ross 1969-ben először iratkozott be az UBC bölcsészkarára, az Egyesült Államok éppen akkor juttatta az első embert a Holdra. A Beatles pedig éppen akkor adta ki Abbey Road című korszakalkotó albumát.

Elmondása szerint akkoriban frissen végzett a középiskolában, és nem különösebben érdekelte semmi. De bekapcsolódott az egyetemi színházi klubba, ahol felfedezte a színészet iránti szenvedélyét.

Az UBC-n töltött mindössze két év után úgy döntött, hogy pályát vált, és Montrealba költözik. Ott a Nemzeti Színházi Iskolában kezdett el tanulni.

Tanulmányait ott fejezte be, és oklevelet kapott. De hamarosan rájött, hogy nem akar színészkarriert.

„Úgy döntöttem, hogy talán inkább jogi egyetemre kéne mennem, hogy ügyvéd legyek. Ez amolyan utolsó mentsvár mindenkinek, aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar csinálni” – mondta.

Ezután visszament az UBC-re, hogy még egy évet elvégezzen az iskolában, mert három év szükséges ahhoz, hogy jelentkezhessen a jogi egyetemre. Felvették a Torontói Egyetem jogi karára, ahol végül megkapta a jogi doktorátust.

Elmondása szerint 35 éven keresztül teljes jogászkarriert futott be, mielőtt 2016-ban nyugdíjba vonult.

Ekkor döntött úgy, hogy talán itt az ideje befejezni azt, amit közel öt évtizeddel korábban elkezdett.

„Mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy „ó, talán egyszer majd visszamegyek az egyetemre, és elkezdek dolgozni azon, hogy megszerezzem a bölcsész diplomát.”

Saját tempójában haladt, egy-egy kurzust elvégezve egészen a diploma megszerzéséig.

Néhány dolog megváltozott, amikor annyi évvel később visszatért az UBC-re. Egyrészt a kampusz mérete megnőtt, és a tandíja most, hogy nyugdíjas, ingyenes volt.

A technológia is ugrásszerűen fejlődött, ami lehetővé tette számára – mint a legtöbb diáknak a Covid-19 járvány idején -, hogy online fejezze be néhány óráját.

Ross elmondta, hogy csodálattal tekintett az UBC kiváló tanáraira, valamint diáktársaira, akik a világjárvány okozta nehézségek és fennakadások ellenére is kitartottak tanulmányaik mellett.

Miután hat évig dolgozott a diplomáján, izgatottan vette át azt.

„Minden gyermekem diplomaosztóján ott voltam” – mondta.

Most a családján volt a sor, hogy őt ünnepelje.

„A lányom szerint tényleg el kellene mennem, és valahol mesterképzést kellene végeznem. De várok még, és meglátom hogyan tovább. Örülök, hogy idáig eljutottam.”

Ross két évvel „tovább járt” egyetemre , mint a Guinness-rekorder Robert Cronin, aki 1948-ban kezdte meg biológia tanulmányait a Princeton Egyetemen, és 2000-ben diplomázott.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés