Kiskorúakat próbáltak rávenni erotikus munkára az ő képeivel.
Nemrégiben Szorcsik Viki Instagramjáról lelopott képekkel csinált valaki egy álprofilt, mely azt állítja magáról, hogy egy befutott nemzetközi modell. A személy ezen kívül kiskorúaknak kínál segítséget, hogy hozzá hasonlóan ők is befussanak a modellszakmában.
„Egy húsz év körüli lány írt rám először oroszul, majd angolul, hogy megkereste az én fotóimat használó oldal. Az üzenetváltást is elküldte, abban az a személy, aki ráírt, összevissza dicsérte, szexi fotókat akart róla készíteni, illetve arról beszélt, hogy több 13-14 éves korú lánnyal is dolgozott, akik akár 2000 eurót, átszámítva több mint 700 ezer forintot is tudnak keresni ezzel. Gusztustalan dolog ez, sőt, szerintem bűncselekmény!” – mesélte a Blikknek Szorcsik Viki, aki nem sokat tud tenni az ilyen esetek ellen.
„Azonnal kértem a követőimet, hogy ők is jelentsék az oldalt, de hiába tiltja le őket az Instagram, öt másikat hoznak létre helyette. Ráadásul pont azt a korosztályt célozzák meg ezek a bűnözők, amelynek az ilyen oldalakon való jelenlét szinte természetes. Nekem is vannak tinikorú unokahúgaim, tudom, mennyire fontos ez nekik. Sok kortársuk pedig nem meséli el a szüleinek, ha ilyen, netán gusztustalan, zaklató vagy szexuális üzenetet kap, mert attól fél, hogy akkor le kell törölnie magát az oldalról. Ez az ember, aki az én képeimmel visszaélt, egy bűnöző, gyerekeket akar rávenni ki tudja milyen dolgokra! Nem tudom, milyen eszközeim lehetnek, de jó lenne, ha a közösségi oldal is nyitott lenne arra, hogy az ilyen alakokat meg lehessen állítani. Most csak annyi történik, hogy ha többen jelzik, hogy kamu a profil, akkor törlik, de ha privát üzenetben jön zaklató vagy zavaró tartalom, azzal semmit nem lehet kezdeni.”