ACNEWS

Gusztustalan – Nagyothalló embereket csaptak be

Ingyenes hallásvizsgálatokat szerveztek, amely során 1560 magánszemély személyes adatát rögzítették, majd valótlan vényeket állítottak ki számukra.

Hirdetés
Ad image

Ingyenes hallásvizsgálatokat szerveztek, amely során 1560 magánszemély személyes adatát rögzítették, majd valótlan vényeket állítottak ki számukra.

Jogosulatlanul igényelt ártámogatást hallókészülékekre a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől egy miskolci elkövetői kör, akik kihasználták a nagyothalló embereket.

A tettesek egy céghálózatot működtetve ingyenes hallásvizsgálatokat szerveztek, melyek során 1560 magánszemély személyes adatát rögzítették, hogy ezekkel később visszaéljenek.

Számukra valótlan tartalmú vényeket állítottak ki, majd ezeket benyújtották a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek. Ennek révén jogosulatlanul igényelték a hallókészülékek után járó ártámogatást.

A vizsgálatokon részt vevő magánszemélyek között voltak olyanok, akik a hallókészüléket meg sem kapták, illetve több esetben ugyan átvették a készüléket, azonban azok a NEAK által ártámogatottak helyett kínai gyártmányú, be nem vizsgált készülékek voltak.

A cégek képviselői úgy is igénybe vettek ártámogatást, hogy a már korábban átadott készülékek gyári számát duplikálták, illetve egyes karaktereit megváltoztatták a támogatási igény benyújtásakor.

 Az elkövetők – amint a NEAK felfigyelt az irányításuk alatt álló gazdasági társaságok tevékenységére – új cégeket hoztak létre, ezek élére rokonságukból és ismeretségi körükből „ültettek” ügyvezetőket, azonban a háttérből továbbra is ők irányították a cselekményeket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség indítványozta a bíróságnak a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználással, közokirat-hamisítással és többrendbeli személyes adattal visszaélés vétséggel vádolt elkövetők letartóztatását, közügyektől való eltiltását, valamint pénzbüntetés kiszabását – közölte a NAV. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés