Mindössze 41 éves volt a jóképű színész-énekes.
Tragikus körülménye között hunyt el tegnap Babicsek Bernát. A színész és harmonikaművész leginkább a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból ismert.
„Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmónikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának!” – írja az Irigy Hónaljmirigy zenekar a bejegyzésében, amire a Blikk figyelt fel
Pár órával később kiderült, a sztár az áldozata annak a solymári lakástűznek, ami tegnap délután ütött ki a Cserje utcában. A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak. Az első feltételezések szerint Bernát halálát füstmérgezés okozhatta, de ezt még nem erősítették meg.