69 éves korában, vasárnap elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa, aki 1992-től 10 éven át igazgatta a Miskolci Nemzeti Színházat. A művész már 1980 és 1982 között a teátrum rendezője volt, majd annak főrendezőjévé vált. Kesselyák Gergellyel és Müller Péter Sziámival közösen indították útjára a Bartók Plusz Operafesztivált, ami nemzetközi hírnevet hozott Miskolcnak – írta meg az Infostart. 1982-ben Sekmeczi Györggyel karöltve hozta létre a Muzsikáló Udvar néven futó programsorozatot.
Hegyi Árpád Jutocsa igazgatósága alatt kezdtek el operákat játszani a miskolci színházban, illetve egy operatagozatot is létrehoztak. Majoros István balettművész és koreográfus segítségével önálló tánckart alapítottak. Ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy 20 évig műsoron volt a Diótörő, amit az ő igazgatása alatt mutattak be. Hegyi Árpád Jutocsa 2005 és 2006 között a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt. Emellett tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Clevelandi Egyetemen, a Northwestern és a Columbia Egyetemen is. Miskolci rendezései közül a színház közleményében kiemelték egyebek mellett A velencei kalmárt, A denevért, A mosoly országát, a Bánk bánt, a Kabarét, a Mágnás Miskát, illetve a Csongor és Tündét.