ACNEWS

Gyerekkori dráma: Klinikai halott volt Kajdi Csaba

A híresség egy zuhanás után került élet-halál közé.

Hirdetés
Ad image

A híresség egy zuhanás után került élet-halál közé.

Újabb drámai részlet derült ki Kajdi Csaba: A nagy Cyla-sztori című könyvéből. Az Insta-sztár tinisrácként ugyanis súlyos, életveszélyes balesetet szenvedett.

„Már azt hiszem, tele is szedtük a kosarunkat, talán épp a legeslegutolsó páros szem meggyért nyújtóztam épp az ág felé, hogy elérjem, mikor egyszer csak jött egy óriási reccsenés, merthogy a meggyfa ága még ráadásul baromi könnyen is törik. Úgyhogy egyetlen pillanat alatt zuhantam le és csapódtam be olyan 6 méter magasról a földbe” – mesélte szörnyű történetét Cyla a Blikknek, majd hozzátette, hogy nem egy egyszerű esésről volt szó: ugyanis egy díszkő állt a fához döntve, amire neki sikerült derékkal rácsapódnia, úgy, hogy meg sem tudott mozdulni. Apja mindezt látta az ablakból, így azonnal a segítségére sietett és ölbe kapta, amire utólag rájöttek, hogy nem volt a legjobb ötlet, hiszen ha a csigolya mondjuk elmozdul, nagyobb baj is lehetett volna. Egyből kórházba szállították, súlyos következményei lettek a kis meggyszedésének:

„Kiderült, hogy 5 részre robbant szét a jobb oldali vesém, az egész vesemedence bevérzett, úgyhogy életmentő műtétet kellett azonnal végrehajtani, miközben nem voltam eszméletemnél, ha jól tudom, be is állt a klinikai halál…” – vallott a gyerekkori balesetéről Kajdi.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!