ACNEWS

Gyilkolt a zivatar: villám ütötte agyon a lovat és gazdáját

Lónak és lovasának esélye sem volt a túlélésre/fotó: Pixabay
Lónak és lovasának esélye sem volt a túlélésre/fotó: Pixabay
Felesége és három kisgyermeke gyászolja az édesapát, akit lóháton a nyílt terepen ért utol a gyilkos vihar.
Hirdetés
Ad image

Gyűjtést indítottak Nebraskában a szerencsétlen sorsú Terrel Vineyard családjának, aki megdöbbentő  módon vesztette életét. A háromgyermekes családapa idén vette feleségül gyermekei édesanyját, akik most tragikus hirtelenséggel elveszítették őt.

Az ügy előzménye, hogy a 27 éves, rodeós fiatalember lovával, Dose-zal éppen a marháihoz igyekezett, amikor kitört a vihar. A rodeós azonban nem érkezett meg, így a barátai a keresésére indultak – írta az RTL. Amikor rábukkantak, holtan feküdt a lovával együtt, már nem lehetett rajta segíteni. Családja támasz nélkül maradt.

A boncolás kiderítette, hogy villámcsapás oltotta ki az életüket, ami világszerte rendkívül ritka haláloknak számít, az országban évente csupán hat esetben követel emberéletet.

„Terrel és Dose közösen távoztak zöldebb legelőkre” – idézte a család közleményét az NBC.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!