„Elismerem a bűnösségemet és lemondok a tárgyaláshoz való jogomról. Nagyon sajnálom, ami történt” – mondta az olasz állampolgárságú, 41 éves F. Manuel szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Ő az a férfi, aki február 19-én hajnalban a budapesti Harminckettesek terénél halálra gázolta Boglárkát. Bogi édesapja megrázó vallomásában elmondta: 23 éves lánya egyetemre járt, végzős volt. Épp a diplomamunkájára készült. A tragédia előtt egy baráti társaságban volt, onnan indult haza, a szerelméhez. De már sosem ért oda. A balesetet követően azonnal meghalt.
A vádirat szerint az olasz férfi egy tehenésztelepen dolgozott Magyarországon. Többek között fejőgépek karbantartását végezte. Azon a végzetes hajnalon részegen majdnem 100 kilométeres sebességgel száguldott a József körúton, amikor elaludt a volán mögött. Így rohant bele a villamosmegálló járdaszigetén az utasváróba, és gázolta el az ott várakozó Bogit. A tragikus sorsú lány családjának jogi képviselője szerint az olasz a baleset után kiszállt az autóból, megnézte azt. Majd rágyújtott egy cigarettára, és elkezdte összeszedni az alkatrészeket a földről. A kamerafelvételek alapján hat perccel a baleset után volt a legközelebb Bogihoz, de akkor sem próbált segíteni neki.
A bíróság a férfit nem jogerősen 5 év letöltendő börtönre ítélte, és örökre eltiltotta a vezetéstől. Büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhat – írta a Blikk.
„Szeretném Olaszországban tölteni a büntetésemet. Az édesanyám nagyon beteg, ott jobban tudnék vele kommunikálni és dolgozni. Ami történt, nem csak engem, őt is nagyon megviselte. Már a munkaszerződésem végén tartottam, két hónap múlva mentem volna vissza Olaszországba. Egyszerű, szegény körülmények között élünk, apám tavaly halt meg és a temetési költségeinek rendezése miatt jöttem Magyarországra dolgozni, hogy haza tudjak küldeni anyámnak pénzt.” – mondta a 41 éves olasz férfi.