A hamarosan képernyőre kerülő Drágám, add az életed! című show szereplője, Henry Kettner gyerekkorától kezdve imád a vízen lenni. Szinte a Dunán nőtt fel, sokáig versenyszerűen kajakozott. Innen már csak egy lépés volt, hogy egy nap leteszi a hajóskapitányi vizsgát.
„Kilencéves koromtól sportolok, naponta kétszer, az edzőtáborokban pedig még négyszer is beültem a kajakba. Anyukáméknak is volt egy motorcsónakja, sokat használtuk, de amikor megszületett a húgom eladtuk. Évekkel később jöttem rá, hogy szeretnék megtanulni csónakot vezetni, és elkezdtem egy hajós képzést” – mondta a közismert utazóvlogger.
„Először megcsináltam a magyarországi jogosítványt, hogy itthon tudjak hajózni, aztán úgy döntöttem, tovább képzem magam és a tengeri jogsit is leteszem. Olyan gyönyörű, de eldugott helyekre lehet eljutni motorcsónakkal a tengeren, ami más járművel megközelíthetetlen” – mondja Henry, aki a barátnőjét is rávette, hogy vizsgázzon le.
„Rebekának nincs jogosítványa hajóra, de mivel szinte mindenhova együtt megyünk, eldöntötte, hogy ő is megszerzi az engedélyt.”
Henry egy nap szeretne saját hajót vásárolni, és ez már egy egészen közeli terv számára. Nem valószínű, hogy hajóskapitányként keresi majd a kenyerét, de hajó adásvétellel szívesen foglalkozna, addig pedig csak élvezi a vízi száguldást.