ACNEWS

Halállista: baltával ölte meg anyját a fülöpjakabi kamasz

Fotó: Illusztráció/ Pixabay
Fotó: Illusztráció/ Pixabay
A baltás gyilkos fiú előre szólt a tanárnak, hogy ölni fog. Halállistája első helyén az anyja neve szerepelt.
Hirdetés
Ad image

Hiába figyelmeztette egy verekedés után a 15 éves kamasz az iskolai tanárját, hogy mindenkivel leszámol, aki bántotta. Mégis megtörtént a tragédia. Pedig a fiú mások előtt is hangoztatta, hogy „az ölés a küldetése.” Rajzainak állandó témája a vér, a fájdalom, valamint a halál és a gyilkosság volt. Készített egy halállistát is, amelyen az első név az anyjáé volt. Akit aztán tavaly decemberben fülöpjakabi otthonában egy fejszével meg is ölt.

Most 11 év börtönre ítélte őt a Kecskeméti Törvényszék. Mint a tárgyaláson kiderült, a kamasz 2022. december 12-én nem ment iskolába. A közös otthonukba hazatérő anyjára lesből támadt. Egy fejszével kétszer fejen ütötte a nőt, aki azonnal életét vesztette. Ezt követően a holttestet az ágyba fektette és betakarta. Miután eltüntette a gyilkosság nyomait, magához vette az anyja értékeit és elutazott az apjához. A rendőrök még aznap éjszaka a több mint háromszáz kilométerre lévő Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajókazán, az apja lakásában fogták el.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a fiatalkorúval szemben emberölés és kifosztás miatt emelt vádat – írta a birosag.hu. A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a fiú tettét előre kitervelten követte el. A gyilkos fiatalkora miatt legfeljebb 15 év szabadságvesztéssel sújtható. A bíróság csupán  11 év, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Érthető, hogy az ügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést. Az ítélet nem jogerős.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!