A baleset a mexikói Maderóban történt. Éppen egy keresztelőt ünnepeltek, amelyen nagyjából százan vettek részt.
A heyli hatóságok hivatalos közleményében az áll, hogy feltehetően a szerkezetének meghibásodása miatt omlott be a templomtető. Hét ember halálát megerősítették, valamint közölték, hogy egyelőre 10 embert sikerült kimentetni a romok alól. A sérülteket azonnal kórházba szállították. A mentési munkálatok a törmelék eltávolítása folytatódnak.
Américo Villarreal, Anaya kormányzója arra kérte a kormány főtitkárát, az állam polgári védelmi koordinátorát és az egészségügyi ágazat hatóságait, hogy induljanak a helyszínre, ahol koordinálhatják a munkálatokat és személyesen gondoskodhatnak az érintett családokról – írja az abcnews.go.com.
A szövetségi és állami biztonsági erők, a polgári védelem és a mentőszervezetek már a helyszínen vannak.