ACNEWS

Halálos beteg a pornólegenda – senki sem tudja, hol bujkál

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egykor a felnőttfilmes ipar ünnepelt sztárja volt, Ron Jeremy manapság viszont súlyos betegséggel küzdve, teljesen elzárva él a nyilvánosságtól.
Hirdetés
Ad image

Ron Jeremy egykor a felnőttfilmes ipar egyik legnagyobb sztárja volt, neve világszerte ismertté vált. Több mint
1700 filmben szerepelt, és saját állítása szerint több mint 4 000 nővel volt intim kapcsolata. A The Hedgehog (A sün) becenévre hallgató színész a ’80-as években a pornó aranykorának egyik ikonja lett, sőt Hollywoodban is feltűnt, olyan filmekben, mint a Ghostbusters, a Studio 54 vagy a Crank 2: High Voltage.

A pornósztár sötét arca: 35 rendbeli nemi erőszak

Ám a csillogás mögött sötét titkok lapultak. 2017-ben komoly vádak láttak napvilágot: több nő is szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolta meg – írta a Heute. Először négy nő állt elő történetével, majd hamarosan további 17, végül összesen 21 áldozat és 35 feltételezett bűncselekmény került a hatóságok elé. Az egyik áldozat a vád szerint mindössze 15 éves volt az eset idején.

2020-ban Jeremy-t Los Angelesben letartóztatták, és hivatalosan is vádat emeltek ellene 35 rendbeli nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt. Az egykor ünnepelt csillag így a pornóipar mélyen gyökerező hatalommal való visszaélésének szimbólumává vált.

Ron Jeremy végül belebetegedett a botrányaiba

A botrányok és a bírósági procedúrák azonban nemcsak hírnevét, hanem egészségét is megtörték. 2023 elején felmerült, hogy már nem képes részt venni a tárgyalásokon. Beszámolók szerint nem ismerte fel saját ügyvédjét, és orvosi vizsgálatok kimutatták: gyógyíthatatlan neurokognitív hanyatlásban szenved – vagyis demenciát diagnosztizáltak nála.

A bíróság Jeremy-t alkalmatlannak nyilvánította a per lefolytatására, és pszichiátriai intézménybe utalta. Azóta teljes hírzárlat van körülötte – pontos tartózkodási helyét titokban tartják.

Moss Krivin az egyetlen, aki a közelmúltban nyilatkozott Ron Jeremy állapotáról. A pornós régi barátja és korábbi személyi asszisztense sem tudja, hogy hol van.

„Már pár éve nem láttam személyesen. Ahhoz, hogy valaki meglátogassa, engedélyt kell kérnie a gondozóitól. És még akkor is máshová viszik a találkozóra. Senki nem tudhatja, hol van.”

A 72 éves Ron Jeremy így ma már a nyilvánosságtól teljesen elzárva él – a felnőttfilmes ipar egykori csillaga mára egy demenciával küzdő, gondozásra szoruló beteg ember lett.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!