ACNEWS

Hamilton miatt óriásit hisztizett Russell a Japán Nagydíjon

Perez ámokfutása emlékezetessé tette a Japán Nagydíjat Fotó: M4Sport
Perez ámokfutása emlékezetessé tette a Japán Nagydíjat Fotó: M4Sport
Megdöbbentő módon kétszer is tört-zúzott a mexikói pilóta Japánban, aki ezúttal sem ért be autójával a célba.
Hirdetés
Ad image

Világbajnok lett a Red Bull csapata a Japán Nagydíjon, ami kizárólag Max Verstappen érdeme. A holland pilóta ezúttal is elsőként ért célba, őt a McLaren két versenyzője Lando Norris és Oscar Pisatri követte. Sergio Perez ezúttal is kiesett, amiről csakis ő tehet. Rögtön a rajtnál Hamiltonnak ütközött, majd picit később lezúzta Magnussen autóját. Már-már szánja az ember a mexikói pilótát, akinek a hosszú vesszőfutásához nemcsak a balszerencse, hanem az önerős hibái is hozzájárulnak.

Russell hisztizett Hamilton miatt

Egyébként a Japán Nagydíj is sima győzelmet hozott Verstappennek, ahogy ő is elmondta a futam végén. Ismét érdekes csatát hozott a verseny végén a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és George Russell versengése. Hamilton ráesett a nála sokkal lassúbb, kopott gumikon autózgató csapattársára, Russellre. Utóbbival rádión közölték, hogy engedje el Hamiltont. Russell alkudozni kezdett, de a csapatfőnök közölte, hogy ez nem kérés, hanem utasítás volt. Végül nehezen eleget tett ennek, de olyan hisztit csapott, amiről még biztosan sokáig beszélnek a Mercedes csapaton belül. Rögtön ezután a Ferrariban ülő Carlos Sainz is állva hagyta, szóval amit Russell produkált, az vihar volt egy pohár vízben.

Alonso magányos harca

Mint azt az AcNews megírta, Russel egy héttel korábban a Szingapúri Nagydíj végén pont azért vágta falba az autóját, mert nem engedte, hogy a nála gyorsabb Lewis Hamilton megelőzze. A Mercedes most ezt az újabb malőrt előzte meg. Nagyot ment Fernando Alonso ezúttal is, aki a 8-ik helyre hozta be a gyengélkedő Aston Martint. Csapattársa, Lance Stroll ezúttal sem ért célba. A spanyol világbajnok egyedül tartja a frontot, miközben a pontversenyben a nyakára esett a McLaren is.

A formula.hu alábbi táblázatából kiderül az F1-es Japán Nagydíj végeredménye:

1.Max VerstappenRed Bull53 kör
2.Lando NorrisMcLaren+19,387
3.Oscar PiastriMcLaren+36,494
4.Charles LeclercFerrari+43,998
5.Lewis HamiltonMercedes+49,376
6.Carlos SainzFerrari+50,221
7.George RussellMercedes+57,659
8.Fernando AlonsoAston Martin+1:14,725
9.Esteban OconAlpine+1:19,678
10.Pierre GaslyAlpine+1:23,155
11.Liam LawsonAlphaTauri+1 kör
12.Yuki TsunodaAlphaTauri+1 kör
13.Guanyu ZhouAlfa Romeo+1 kör
14.Nico HülkenbergHaas+1 kör
15.Kevin MagnussenHaas+1 kör
 Alexander AlbonWilliamskiesett
 Logan SargeantWilliamskiesett
 Lance StrollAston Martinkiesett
 Sergio PerezRed Bullkiesett
 Valtteri BottasAlfa Romeokiesett
Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés