2026. Március 16.   |   Henrietta napja

Hirdetés

Három lezárás okoz káoszt a hétvégén – megbénul Budapest

Illusztráció / Fotó Shutterstock
Illusztráció / Fotó Shutterstock

Hirdetés

Budapest ezen a hétvégén gyakorlatilag színpaddá változik – a közlekedők legnagyobb bánatára. Három nagyszabású esemény fut egyszerre, amelyek külön-külön is jelentős lezárásokat okoznának, együtt azonban szinte teljes káoszt ígérnek a városnak.

Először is jön az Autómentes Hétvége: szombaton és vasárnap a Kálvin tértől a Szabadság híd budai hídfőjéig, valamint a pesti alsó rakparton sem lehet majd autóval közlekedni. Ezeken a helyeken ugyanis nosztalgiajárművek és modern tömegközlekedési eszközök sorakoznak fel, tematikus városi séták vezetnek a közlekedés múltjába, és a BKV itt mutatja be először új Mercedes-Benz Citaro K autóbuszát is. A maximidinek nevezett újfajta járműből összesen 65 érkezik majd a fővárosi flottába – az elsőt most testközelből is meg lehet nézni.

Aki vasárnap a Városliget felé veszi az irányt, az akadályokkal és habtengerrel tarkított Élményfutásba botlik. A leghosszabb útvonal 7 kilométeres, amely mélygarázson és múzeumon át vezet, gumitenger, mászófal és egy régi mentőautó „legyőzésével”. A résztvevőknek mindez felejthetetlen élményt, a környéken autóval közlekedőknek viszont csak újabb dugót jelent.

És ha mindez nem lenne elég, szombaton és vasárnap a a Red Bull Showrun hozza el a Forma–1 világát Budapestre. A Stefánia úton, a Puskás Stadion környékén versenyautók, gumifüst és motorzaj várható – és persze lezárások, amelyek miatt a belvárost és a stadion környékét jobb, ha messziről kerülik az autósok.

A hétvége tehát egyszerre ígér környezetbarát bemutatókat, sportos kalandokat és száguldó cirkuszt – ám aki mindeközben autóval indul útnak Budapesten, az jó, ha bevesz előtte egy nyugtatót.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés