ACNEWS

Harris vereséget szenvedett Trumptól

Kamala Harris / Fotó: Shutterstock
Kamala Harris / Fotó: Shutterstock
Az alelnök sikertelenül próbálta elérni, hogy Donald Trump mikrofonja bekapcsolva maradjon, miközben nem rajta van a sor a vitában...
Hirdetés
Ad image

Kamala Harris alelnök beleegyezett az ABC News szabályaiba a Donald Trumppal jövő heti vitára vonatkozóan, engedve kampányának azon követelésének, hogy mindkét jelölt mikrofonját ki kell kapcsolni, amig nem rajtuk van a sor a vitában. A csatornának küldött levelében Harris kommunikációs tanácsadója, Brian Fallon azt írta, szerinte a formátum „alapvetően hátrányos helyzetbe hozza” az alelnököt.

„Megvédi Donald Trumpot az alelnökkel való közvetlen kommunikációtól. Gyanítjuk, hogy ez az elsőszámú oka, hogy ragaszkodott a néma mikrofonokhoz mindvégig. Ha nem egyezünk bele, azzal a kockázattal jár, hogy Donald Trump teljesen kihagyja a vitát. Ahogyan azzal már korábban is fenyegetőzött. Emiatt elfogadjuk az ABC által javasolt teljes szabályrendszert, beleértve a lenémított mikrofonokat is.” – fogalmazott Fallon.

A levél szerint, amelynek egy részét eljuttatták a Politico-hoz, Fallon más szóbeli megállapodásokat is kötött a vita formátumával kapcsolatban. A kikötések lehetővé teszik a moderátorok számára, hogy figyelmeztessék a jelölteket, ha félbeszakítják a másikat. A stáb pedig a jelek szerint tanult a hibáiból. Ugyanis ellentétben a Trump és Biden júniusi vitájával, itt jelen lesznek azok az újságírók, akik Harris mellett vannak a kampány során végig. Ráadásul közel a színpadhoz, hogy hallhassák az esetleges megjegyzéseket, amit a tévéképernyő előtt ülők nem hallhatnak.

Trump egyébként kezdetben szeretett volna beleegyezni abba, hogy a mikrofonok végig be legyenek kapcsolva. A csapata, azon belül is a főtanácsadója, Jason Miller már nem tartotta jó ötletnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!