ACNEWS

Hársházi Szabolcs: Imádok maradandót alkotni!

Hársházi Szabolcs zenei producerként dolgozik, de nem volt ez mindig így. Vendéglátós zenész múltját sem tagadja, de azt is elárulta, hogy művelődésszervezőként, sőt operatőrként és vágóként is dolgozott korábban. Mára azonban úgy érzi, megtalálta önmagát, és a zene lett az állandó az életében, ami reméli, már így is marad.

Hirdetés
Ad image

Hársházi Szabolcs zenei producerként dolgozik, de nem volt ez mindig így. Vendéglátós zenész múltját sem tagadja, de azt is elárulta, hogy művelődésszervezőként, sőt operatőrként és vágóként is dolgozott korábban. Mára azonban úgy érzi, megtalálta önmagát, és a zene lett az állandó az életében, ami reméli, már így is marad.

– Elég sokrétű vagy. Mondhatni egy igazi polihisztor. Mégis melyik irány áll hozzád legközelebb?

– A zene. Ez az, ami úgymond állandó az életemben. Gyakorlatilag kisgyermek korom óta végig kísérte az életemet. 7-8 éve pedig már ez a fő megélhetési forrásom és remélem, hogy most már ez így is marad; hisz imádok dalokat írni és maradandót alkotni ezzel. Valamint imádom a színpadot is. Az együttrezgés, ami a közönség és köztünk van – egy-egy koncert alkalmával – az egy olyan érzés, ami szavakkal kimondhatatlan. Én a flow-t szokom rá használni, de még talán attól is több.

– Művelődésszervező szakon diplomáztál. Dolgoztál valaha ezen a területen?

– Igen dolgoztam. Levelező tagozaton végeztem a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Főiskolai Karán. Közvetlenül az érettségi után 2004 és 2007 között jártam ide és ezzel párhuzamosan az első két évben dolgoztam közösségszervezőként a Marcali Városi Kulturális Központban. Majd kicsivel később 2011 tavaszától 2014 nyaráig kulturális szervezőként a helyi önkormányzatnál, ahol lakom. Ez mondjuk komplexebb munka volt. Itt jött be például az életembe a pályázatírás, amit még mostanság is csinálok, de már csak a kulturális (főként zenei) pályázatokra összpontosítok.  

– Honnan a zene szeretete?

– A zene szeretete apai ágról jön. Édesapám muzsikált hétvégeken, a környék egyik legfelkapottabb zenekarában játszott gitárosként. Ők amolyan „helyi sztárok” voltak, úgy fogalmaznék. Nagyon sok bulit játszottak (lakodalmak, bálok), rajongtak értük, tele volt a naptárjuk. Volt úgy, hogy péntek, szombat, vasárnap zenéltek. Tehát elkerülhetetlen volt számomra, hogy találkozzak már korán a zenével és a hangszerekkel. Idővel aztán amíg a kortársaimat a foci érdekelte, addig engem már akkor is a zene kapcsolt ki. Zeneiskolába is jártam.

– Több ismert énekessel is együtt dolgozol. Milyen projektjeid futnak most?

– Mindig vannak ugyebár publikus és nem publikus munkák. Amiről beszélhetek, mert már olyan fázisban van, az Kertész Iván második albuma. Idén ősszel tervezzük megjelentetni. Azon dolgozunk most. Még van 2 dal, amit nem vettünk fel stúdióban. Kotsy Kriszti kolléganőm még most készíti hozzá a dalszövegeket. Iván első albumához hasonlóan ennek a lemeznek is én vagyok a zenei producere illetve az összes dal zeneszerzője. Tervben van egy lemezbemutató koncert is, aminek a zenei rendezője szintén én leszek (illetve ebből adódóan a zenészeket is én hozom, illetve jómagam is billentyűsként helyet foglalok majd a kísérő zenekarban). Emellett készülnek Gór-Nagy Erának is új dalok, illetve gőzerővel dolgozunk a saját bemutatkozó anyagomat is. Még pár dal és összeáll az albumom. Ami szintén idén jelenik meg terveim szerint.

– Egy ideje te is a színpad élére álltál. Hogy jött az ötlet, hogy a zongora mögül a mikrofonállványhoz lépj?

– Amikor vendéglátóztam, akkor mondjuk úgy, hogy félig frontba voltam. Volt olyan is, hogy jó pár dalba kimentem énekelni a közönséghez, illetve velük együtt. Amikor abbahagytam a vendéglátós muzsikálást, akkor ugyebár ez megszakadt. Maradt a háttérben zenélés. Idővel azonban ez elkezdett valahol hiányozni. Plusz jött ez a pandémiás időszak, amiben volt időm még jobban önmagamra figyelni, kicsit magamba fordulni a jó értelemben véve és ez a hiányérzet felerősödött bennem. A dalszerzői munkáim során pedig az utóbbi 1-2 évben végig bennem volt az érzés, hogy saját magamnak is kellene készítenem dalt, de ezt próbáltam elnyomni magamban. Mint látjátok, csak ideig-óráig ment… Most már nem bánom viszont, hogy felszínre tört a dolog, hisz játsszák tv-k, rádiók a saját dalaimat is. Működik a projekt. S bár még gyerekcipőben jár, tehát előadóként meg kell ismerjenek még sokan, de szépen haladok előre, kicsi, ám stabil léptekben. Így érzem.

A mindennapokban honlapokkal és pályázatírással is foglalkozol. Ez az, ami kikapcsol?

– Ez az, ami kilendít a zenéből, igen. Amire szükség is van. Mértékkel vállalok azonban ilyen jellegű munkákat, mert azért ezekhez is kell kreativitás. Arra törekszem, hogy a zenei energiáimból, kreativitásomból ne vegyen el még véletlenül sem más munka. Eddig sikerült is megtalálnom az egyensúlyt.

– Dolgoztál operatőr-vágóként is több évig. Miért hagytad abba?

– Elvitte az energiáimat, és ráadásul nem is volt megfizetve annyira a dolog, mint amennyire vártam volna. Szóval hamar rájöttem, hogy ez abban a formában, amiben akkoriban csináltam, nem az én világom. Viszont sokat tanultam itt is. Amiket most kamatoztatok a produceri munkámban.

– Van egyáltalán szabadidőd? Ha igen, azt mivel töltöd legszívesebben?

– Van. Néha még sok is. (nevet) Főleg az elmúlt másfél-évben, mióta kevés a zenélés. De amikor sok meló gyűlik össze, akkor is csinálok magamnak szabadidőt és kikapcsolódást. Az enyém erőteljes szellemi munka, és ha nem frissíted fel magad, akkor nem is tudod csinálni szerintem hosszútávon. Jól semmiképp sem. Inspirációkat kell gyűjteni. Azt meg olyankor lehet, ha találkozol emberekkel, megnézel mondjuk egy filmet moziban…stb. Szabadidőmet legszívesebben a családtagjaimmal és a barátaimmal töltöm amúgy, illetve imádom a filmeket, tehát a mozizás az, ami még kikapcsol.

– Milyen célokat tűztél ki a 2022-es évre?

– A bemutatkozó albumom készüljön el és jelenjen meg. Ennek mindenképp meg kell történnie idén. Ez nagy boldogsággal töltene el és adna egy hatalmas löketet a továbbiakhoz. A többi meg majd adja magát.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés