ACNEWS

Hat vármegye életét teszi tönkre ma a tomboló szél

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Brutális erejű viharokkal köszönt be a hidegfront hazánkba csütörtökön. Kiadták az elsőfokú, citromsárga riasztást.
Hirdetés
Ad image

Jócskán várat magára a nyárias meleg; zivatarok, brutális széllökések és jégeső miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, valamint Békés vármegyére a HungaroMet. Az előrejelzés szerint az érintett területeken akár 15-20 mm csapadékra is számítani lehet.

A Dunántúlon és a középső térségekben 65 km/h-s széllökések is előfordulhatnak, főként északnyugati irányból. Bár a zivatarok mellett napsütés is várható, a keleti országrészben sok lesz a felhő, többfelé pedig csapadék is hullhat.

A délutáni csúcshőmérséklet 19–24 fok között alakul, a felhősebb, borongósabb északkeleti tájakon ennél azonban hűvösebb lehet. is Estére csillapodik az ítéletidő: megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet, és a szél is mérséklődik. Éjszaka 7–12 fok közé hűl majd a levegő.

Pénteken már nyugalmasabb arcát mutatja az időjárás. Gyengén vagy közepesen felhős égboltra számíthatunk, de nyugaton lehetnek borongósabb időszakok is. Az északi, északnyugati szél ismét élénkülhet. A nappali csúcshőmérséklet 20–25 fok körül alakul, a tartósan felhős területeken azonban ennél valamivel hűvösebb ígérkezik.

Szombaton gomolyfelhők és napsütés váltják majd egymást, néhol előfordulhat zápor vagy zivatar, de a szél már nem lesz jelentős. A hőmérséklet reggel 8–15, délután pedig 24–29 fok között mozog majd.

A hét utolsó napján, vasárnap még tovább fokozódik a meleg: napsütés, időnkénti felhősödés és elszórt záporok, zivatarok jellemzik majd az időjárást. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkülhet, a hőmérő higanyszála délután pedig akár 30 fokig is felkúszhat.

A hét végére tehát beköszönt a nyári meleg, de előtte még túl kell élnünk a hidegfront által hozott ítéletidőt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!