ACNEWS

Hatodik érzéke mentette meg a Keresztanyu sztárját

Kétszer is megérintette a halál szele Lengyel Ferencet.

Hirdetés
Ad image

Kétszer is megérintette a halál szele Lengyel Ferencet.

Különleges képességeinek köszönheti az életét Lengyel Ferenc. Az RTL Klub Keresztanyu című sorozatának sztárját ugyanis kétszer is megérintette a halál.

„Az biztos, hogy szerencsés vagyok. A kétezres évek végén egy forgatáson nagyon megbetegedtem, lázam volt. Hetekig vizsgáltak az orvosok, mire kiderült, hogy addigra már rég perforált a vakbelem, és gyakorlatilag egy napon múlt, hogy nem haltam meg” – emlékezett vissza a színész a Blikkben, majd egy másik, hátborzongató történetet is elmesélt a lapnak.

„Akkor azt mondtam magamban, kérek egy kis esélyt, hogy láthassam felnőni a gyerekeimet. Megkaptam, és itt vagyok! Utána pár évvel egy külföldi forgatáson a munka végeztével minden este lementem a tengerhez úszni. Bejáratott útvonalam volt, mégis jött egy belső sugallat, hogy a másik irányba menjek. Pár pillanattal később a zebránál két autó frontálisan ütközött, pont ott, amerre alapból mentem volna. Ha akkor nem szólal meg az a kis belső hang, már nem élnék, mert a két autó között lettem volna, amikor ütköznek” – tette hozzá a színész, aki úgy hiszi, azért kapott újabb esélyt az életre, mert célja van.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!