A farkasok jövője egyre élesebb vitákat vált ki a Felvidéken, ahol a hatóságok az idén először kvóták alapján engedélyezik a kilövésüket. Természetvédők szerint ez súlyos hiba, mert a ragadozók ökológiai szerepe pótolhatatlan. A kérdés ugyanakkor már Magyarországot is érinti: az Északi-középhegységben élő farkasok részben a szlovák állományból vándoroltak át.
Zéró kvótát követelnek a környezetvédők
A WWF Slovakia, a Mi vagyunk az erdő és az Aevis természetvédelmi szervezet felszólította a szlovák állami szerveket, hogy a következő vadászidényre nullás kvótát határozzanak meg a farkasok kilövésére Szlovákiában.
„A farkasvadászat nem oldja meg a tenyésztők problémáit, sőt súlyosbíthatja azokat. Ezért nullás kvóta meghatározását követeljük, valamint felelős hozzáállást a farkasok védelméhez Szlovákiában”
– mondta Katarína Butkovská, a WWF Slovakia képviselője.
A szervezetek emlékeztettek: a farkasok kulcsszerepet játszanak a szarvasok, őzek és vaddisznók állományának szabályozásában. Ezek a növényevők évente milliós károkat okoznak a mezőgazdaságban és az erdőkben, miközben a háziállatok elleni támadások aránya elenyésző. Hivatalos adatok szerint 2023-ban mindössze a tenyésztett állatok 0,14 százalékát érintette farkaskár – írta az Infostart.
A vadászat hatástalan, a populáció veszélyben
A természetvédők arra is felhívták a figyelmet, hogy nincs tudományos bizonyíték a farkasvadászat hasznosságára. Statisztikák alapján 2010 és 2013 között – amikor évente több mint 130 farkast lőttek ki – a haszonállatokban okozott károk nem csökkentek, sőt. Az adatok szerint épp azokban az években mérséklődtek a veszteségek, amikor alacsonyabb kvóták voltak érvényben.
A szlovákiai állományt jelenleg 300–600 példány közé becsülik. Januárban azonban új szabályozás lépett életbe, amely megszüntette a teljes védettséget, és lehetővé tette a kvóták szerinti vadászatot. Idén január 15-ig már 74 farkas kilövésére adtak engedélyt, a vadászidényt pedig szeptember 1-jére hozták előre.
Magyarországon is feltűntek a vándorló farkasok
A ragadozók azonban nem állnak meg az országhatárnál: Magyarország északi vidékein is megjelentek a szlovák farkasok. A teljes hazai populáció becslések szerint mindössze 60–70 példány, főként az Északi-középhegység erdeiben. Nagy mozgékonyságuk miatt más térségekben is előfordulhatnak, de ott még nem telepedtek meg stabilan.
A pontos létszámot nehéz meghatározni, hiszen a farkas magányos, nehezen megfigyelhető faj. Az viszont egyértelmű, hogy a magyarországi példányok összefüggnek a szlovák állománnyal.