60 évvel ezelőtt nagyot fordult a világ Nagy-Britanniában. A vékony, kislányos Twikky lett a szépségideál, a rádióban mindenki a Beatles-t hallgatta. És ami a legfontosabb: a nők elkezdtek miniszoknyát hordani. Az első modellt még Mary Quant tervezte és mutatta be 1964. július 10-én. Azaz ma ünnepli a miniszoknya a 60. évfordulóját.
Persze ez így leegyszerűsítve hatalmas újdonságnak számított, de az igazság az, hogy nem volt teljesen új dolog. Miniszoknyát korábban is hordtak, de inkább csak jelmezként a táncosnők vagy a teniszezők. A sporton és a művészeten kívül azonban kifejezetten erkölcstelennek tartották ezt a viseletet. Még Coco Chanel is így kommentálta a hétköznapokban megjelent miniszoknyákat: „Egyszerűen szörnyűek.”
A mini története
Mary Quant azonban sikeresen ellene ment ennek a berögződésnek és a miniszoknyákat globális trendé tette. Olyannyira, hogy mára már alapdarabnak számít, amely soha nem fog kimenni a divatból. Arról megoszlanak a vélemények, hogy magát a konstrukciót tényleg ő találta-e ki, azonban a szakértők egyöntetűen a tervező divatbemutatójától számítják a feltalálást.
Mary Quant bemutatója után azonnal hatalmas port kavartak a szoknyák. A beszámolók szerint a tervező butikjából alig 10 nap alatt elfogyott mindegyik szoknya. Quant állította, hogy a szoknyát nem ő, hanem az ügyfelei találták ki. „Egyszerű, fiatalos ruhákat készítettem, amikben lehet mozogni, futni, ugrálni. Olyan hosszúságban, ahogy a vásárlók szeretnék. Jómagam is röviden hordtam, de mindig kérték, hogy legyen rövidebb…” – vallotta be a tervező évekkel a bemutató után.
A legenda szerint a miniszoknya kifejezést Quant egy autóról, egészen pontosan az Austin Rover Mini-ről kölcsönözte. Tiszteletből 1988-ban a cég meg is kereste a tervezőt, hogy tervezze meg az egyik autójuk belsejét. Ez lett a Mini Quant, amit sajnos hamar átkereszteltek, mert a sofőrök egy felmérés szerint nem szerették ezt a nevet.
A vasfüggöny mögött
Ahogyan azt az iDnes is jelezte keletre, a vasfüggöny mögé is hamar beszivárogtak a miniszoknyák. Quant ezzel történelmet írt. Ennyire radikálisan, ilyen rövid idő alatt senki se tudta megváltoztatni a divatot. Olyannyira sikerült berobbannia, hogy Grace Kelly és Margaret hercegnő is előszeretettel hordták a ruhadarabot. Quant a tervezéséért pedig megkapta a Brit Birodalom Rendjét.