Évek óta várja a hercegnőjét a pálkövei strand hős vízimentője, Hevesi Tamás, akinek valamiért nincs szerencséje a szerelemben. Így a 26 éves joghallgató egész nyáron reggeltől estig a Kővágóörs-Pálköve festői szépségű strandján vízimentőként teljesít szolgálatot. Kedd délután egy 73 éves eszméletlen bácsit húzott ki a Balaton-partra, és sikeresen újraélesztette. „Kora délután segítségért kiabált egy bajbajutott férfi barátja. Egy 73 éves fürdőző rosszul lett a Balatonban, elveszítette az eszméletét – idézte fel a történteket a vízimentő. – Odaúsztam, a bácsit a hátára fordítottam és kivittem a partra. Gyorsan megvizsgáltam, majd nekikezdtem az újraélesztésnek. A szívmasszázsnak köszönhetően három perc múlva visszatért a légzése.”
Felébredt a kómából a bácsi
Hamarosan megérkezett a mentőhajó és a mentőhelikopter. Az orvosok stabilizálták a beteget, majd a helikopterrel a veszprémi kórházba szállították. „Ma sem tudja senki, mitől lett rosszul a bácsi – folytatta Tamás. – A barátja tegnap megkeresett és megköszönte a segítségemet. Elmondta, hogy a bácsit már felébresztették a kómából, átszállították az ajkai kórházba. Úgy néz ki, nincs maradandó károsodása, de nem emlékezett rá, hogy lement a strandra.”
Tamás a mentés után kifújta magát, majd sorra fogadta a fürdőzők gratulációját. A hős vízimentő napközben több száz ember életére vigyáz, de esténként mégis egyedül megy haza. „Nincs barátnőm, már nem menő dolog vízimentőnek lenni. Én pedig félek ismerkedni, kezdeményezni – sóhajtja Tamás. – A strand üzemeltetőjének a vízimentője vagyok. Ez már az ötödik nyár, hogy itt, a Kővágóörs-Pálköve strandján reggel 9-től este 7-ig vagyok szolgálatban. Nem szoktam reggelizni, napközben a nagy melegben nincs étvágyam, csak este eszem valami hideg kaját. A 40 fokos hőséget hosszú ujjú UV védős pólóban, szalmakalapban és napszemüvegben vészelem át. De arra figyelek, hogy a nagy hőségben mindig legyen hideg víz a termoszomban.
Vérfürdő a házibuliban
Tamás túl szerény ahhoz, hogy számon tartsa, pontosan hány ember köszönheti neki az életét. Öt éve a Balatonban fuldokló bácsit, egy év múlva a viharban bajba került SUP-ozós anyukát és a kislányát mentette ki a tóból. Máskor a stég mellett fuldokló hétéves kisfiút húzott ki a vízből, majd később egyszerre két másik gyereket is. De volt, mikor a Balaton-átúszásra készülő, 26 éves lánynak a parttól egy kilométerre elfogyott az ereje. Pánikba esett, mert a déli part felé tartó áramlat elsodorta. Tamás evezős katamaránnal ment érte és kiemelte a vízből. A fiú higgadtsága, szaktudása jól jött abban a házibuliban is, amikor az egyik barátja a konyhában a nagy késsel elvágta a lábát. Tamás szakszerűen ellátta a sérült srácot. Nyomókötést tett a sebére, így adta át a félholt fiút a mentőknek.
„A legutóbbi életmentés kapcsán a mentőhajó legénysége a műszak után áthívott Révfülöpre beszélgetni. Másnap este pedig a barátaimmal ünnepeltem, megittam egy üveg sört. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy a szüleim és a hét testvérem is gratuláltak” – tette hozzá Tamás.