Fél év telt el az eset óta, de Csanád még mindig nyögi a következményeit. Pedig minimális az esélye annak, hogy az ember a Magyarországon honos keresztes viperával találkozzon. Pláne, hogy az meg is marja őt. Csanáddal ez történt. A civilben ipari alpinista férfi egy baráti társasággal érkezett Hejcére, a zempléni hegységbe. Május 20-án míg a többiek a Sólyom-kőre másztak fel, a férfi sétált az erdőben, amikor megtörtént a baj. Egy vizes, mohás kövön megcsúszott, elesett, rá egy napozó keresztes viperára. A férfi egyből felállt, fájdalmat érzett a bal combján. Azt hitte, azért, mert beütötte.
Rohammentő vitte kórházba
„Ahogy visszanéztem, megláttam a kígyót, és arra gondoltam: hoppá, egy keresztes vipera, még jó, hogy nem mart meg – mesélte Csanád a 24.hu-nak. Rögtön el is újságolta barátainak, egyikükkel visszament csodálni és fényképezni a kígyót. Azonban negyedóra múlva a férfi alsó ajkai duzzadni kezdtek, majd a vérnyomása és a pulzusa jócskán megemelkedett. Amikor megnézte a sajgó, lüktető sebet, a két vöröslő lyuk a bőrén egyértelművé tette a kígyómarást. Társai azonnal mentőt hívtak Hejcére, Csanáddal pedig a házigazda terepjárójával, erdészeti utakon száguldott a faluba.
„Nagy volt a baj. Az autóban elment a hangom, csak suttogni tudtam, a pulzusmérő egyre magasabb értéket mutatott. Általános rosszullét vett rajtam erőt, és kezdett eluralkodni rajtam a pánik: mi lesz ebből? Azzal nyugtattam magam, hogy a torkom nem dagad, levegőt még kapok” – emlékezett a történtekre az ipari alpinista. Akit rohammentő szállított a miskolci kórházba. A marás és a kórházba érkezés között körülbelül két óra telt el, Csanád állapota eközben egyre romlott. A harapás helye mind jobban fájt, felduzzadt, egyre erősebb általános rosszullét vett rajta erőt, és folyamatosan hányt, még akkor is, amikor már semmi nem jött ki.
Csanádot antibiotikummal kezelték, infúziókat kötöttek rá, a harapás helyét jegelték, és intravénásan kapott kalciumot. Szombat éjfélre vált biztossá, hogy Csanád élete nincs veszélyben. „De a seb egyre jobban fájt, ráadásul az érzékelőkkel és tűkkel teleaggatva alig tudtam megmozdulni, de még a kezemet kinyújtani is fájdalmas volt. Erős szédülés tört rám, amikor napokkal később nagy nehezen felálltam, és homályossá vált a látásom.”
Nem a kígyó hibája, ami történt
Végül a férfi egy hét után hagyhatta el a kórházat segítséggel, faltól falig közlekedve. Az autóban ülni pedig kész rémálom volt a fájdalom és a rosszullét miatt. Az orvosok három hét pihenést javasoltak, de Csanád mást nem is tehetett. El tudta magát látni, korábban munkája és hobbija során szerzett sérülései révén nem volt ismeretlen számára a „csökkentett üzemmód”: elment a boltba, de állás, járás közben szédült, a látása homályos maradt, olvasni nem tudott. Még a legkisebb séta is annyira kimerítette, hogy le kellett feküdnie. A seb pedig továbbra is komoly fájdalmat okozott, ami csak a harmadik hét után csökkent jelentősebben. Egy hónapig tartott az otthoni pihenés, a többé-kevésbé ágynyugalom, „az első két hét szörnyű volt”.
Csanád július közepén ment vissza ipari alpinistaként dolgozni, de még mindig rendkívül fáradékony volt. Lassanként gyógyulgatott, júliusban újra sziklát mászott. Fél év telt el a viperamarás óta, mire Csanád minden szempontból visszatérhetett régi életéhez. A látása továbbra sem a régi, és mintha rövid távú memóriája is romlott volna, de ez lehet, már a korral jár. A férfi szerint ami történt, nem a kígyó hibája. Nem fél tőlük, nem kerüli őket. Sőt: kígyóbefogó videókat néz, és nagy vágya Amerikában természetes környezetükben csörgőkígyókat (ők is viperák) megfigyelni. Barátaitól pedig születésnapjára a Fővárosi Állatkert egy gaboni viperájának az örökbefogadását kapta.
