ACNEWS

Horror Vácon: megölték az édesapát a kocsijáért a részeg tolvajok

A gyanútlan édesapának esélye sem volt a túlélésre Fotó: TV2
A gyanútlan édesapának esélye sem volt a túlélésre Fotó: TV2
Éppen egy kék Subarut loptak el a tolvajok, amit a gazdája úgy próbált megakadályozni, hogy ráfeküdt a motorháztetőre.
Hirdetés
Ad image

Két hónap alatt vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség a két férfi ellen, akik Vácon egy járó motorral hátrahagyott Subaru Imprezát akartak ellopni. A vádiratból kiderült, hogy a két tolvajból lett gyilkos 2022. október 2-án éjszaka, egy váci dohánybolt előtt alkoholt ivott. Akkor érkezett az édesapa a dohánybolthoz, majd bement vásárolni, miközben a kocsiját járó motorral, a két vádlottól pár méterre hagyta.

A botcsinálta tolvajok beugrottak a kocsiba és  beszálltak és el akartak hajtani. Ezt észlelte a sértett a Subaru gazdája, kirohant, és a kocsi elé lépett.  Ennek ellenére a tolvaj felgyorsított, a kocsi gazdája a motorháztetőjére esett. Ezt követően a sofőr hirtelen balra, majd azután jobbra rántotta a kormányt és felhajtott a járdaszegélyre is. Ettől a Subaru gazdája a földre zuhant. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rövid idővel a kórházba szállítása után életét vesztette. 

A Subaru sofőrje pedig elveszítette az uralmát a kocsi felett és előbb egy közeli fának, majd egy oszlopnak hajtott. Az ütközést követően mindkét férfi kiugrott az autóból és elmenekült. A Pest Vármegyei Főügyészség az autót vezető férfival szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés, míg a mellette ülő másik elkövetővel szemben jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Mint azt az AcNews megírta, a családapa azért akarta megvédeni a kocsit, mert azt két fiával közösen alakították, építették át. Úgy, ahogy azt megálmodták. A tragikus sorsú férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy gyakorlatilag agyhalott volt, mikor kórházba vitték. Rokonai a szerveit felajánlották a rászorulóknak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés