ACNEWS

Horroráron árulják az „akciós”’ Alzheimer gyógyszert

Egy jobb autó árában benne van a csodaszer, egyelőre nem bizonyították a hatását.

Hirdetés
Ad image

Egy jobb autó árában benne van a csodaszer, egyelőre nem bizonyították a hatását.

A döntés azt követően született, hogy a törvényhozók és a kórházak is úgy vélték: túl sokba kerül a szer ahhoz képest, hogy nem tudni, valójában mennyire hat.

Az évi 56 ezer dolláros – mintegy 18 millió forint – árról most 28 200-ra csökkenti a szer évenkénti költségét a Biogen az Egyesült Államokban. Az Aduhelm lett volna a vállalat fő bevételi forrása a növekvő versenyhelyzetben, de kevesen kezdték el alkalmazni a szert. Sok biztosító a Medicare iránymutatására vár, mielőtt felvenné a finanszírozott szerek listájára a gyógyszert, írja a Reuters alapján az Infostart.

„Nagyon egyetértünk a Biogen azon döntésével, hogy csökkentette az Aduhelm árát, véleményünk szerint ez valószínűbbé tesz valamilyen szintű észszerű Medicare-visszatérítést” – mondta Paul Matteis, a Stifel elemzője.

Az amerikai kormány 65 évesek és idősebbek számára létrehozott Medicare-programja az Aduhelm miatt megemelte a 2022-es havi költséget, amelyet az időseknek az egészségügyi programban való részvételért kell fizetniük. A tervek szerint januárban jelentik be a gyógyszer használatára vonatkozó nemzeti irányelvet.

A Biogen szerint a jelenlegi biztosítási fedezethez, valamint a diagnosztikához és a speciális központokhoz való hozzáférés mellett 2022-ben nagyjából 50 ezer beteg kezdheti meg az Aduhelm-kezelését az USA-ban.  

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!