Horváth Éva pár hónapja Balira költözött a családjával. Eredetileg egy évre tervezték az utazást, azonban a Palikék Világa by Manna adásában elmondta, ez még nincs kőbe vésve. Éva mesélt arról is, hogyan élik hétköznapjaikat az egzotikus szigeten, és azt is elárulta, terveznek-e harmadik babát.
A Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásának legutóbbi vendége Horváth Éva volt, aki egyenesen Baliról jelentkezett be. Pár hónapja hagyták el az országot, és még nem tudják, mikor térnek vissza.
„Az eredeti terv egy év, de engem picit sokkolt ez az egy év, ahogy ezt kimondjuk. Szeretek otthon élni, ott vannak a szüleink, ragaszkodom Magyarországhoz. Most azt beszéltük, hogy fél év, és eldöntjük, hogy szeretnénk maradni vagy sem” – kezdte Éva, aki arról is beszámolt, hogyan telik egy átlagos napjuk Balin.
„Viszonylag nehezen tudtam belerázódni a mindennapokba. Amikor kijöttünk, Kristófnak azonnal elkezdődött az óvoda, itt iskolaelőkészítőnek hívják. Közben házat kellett keresnünk, egy olyan helyet, ahol le tudunk telepedni hosszabb időre. Először Airbnb-ben voltunk, közben néztük a házakat, úgy hordtuk az óvodába Kristófot. Alexnek lassan indul a hozzátáplálás, neki bébiszittert kellett keresni. Totál káosz volt, most álltak be a hétköznapjaim, amik úgy néznek, ki, hogy miután Kristóf elmegy reggel óvodába – motorral viszi az apukája –, akkor jön a bébiszitter, 9-10:30-ig jógán vagyok, fél 12-re érek vissza, onnantól csak a gyerekekkel vagyok” – magyarázta Éva, aki angolul beszél, de tanulja a balinéz nyelvet.
Horváth Éva a férjével is igyekszik időt tölteni. Ugyan most már sokkal kevesebbet tudnak kettesben lenni, mint a gyerekek születése előtt, de ezt nem bánják.
„Ebből a szempontból mi megtaláltuk egymást, mi a gyerekekre fókuszálunk, az a fontos, hogy őket fejlesszük. Azért is jöttünk, ide. Tudtuk, hogy Kristófnak ez egy óriási fejlődés a mindennapokban, hogy tud angolul beszélni, teljesen más kultúrát ismer meg, ami nem arra épül, hogy nyomkodjuk otthon a kütyüket…” – mesélte a híresség, aki a Palikék Világa by Manna műsorában azt is elárulta, hogy szeretnének-e harmadik gyermeket.
„Jelen szituációban azt mondom, hogy ez nagyon távoli gondolat, de mondjuk Kristófnál is ezt mondtuk. Szeretnék minden egyes pillanatot megélni a gyerekekkel, hogy 100%-ig mellettük vagyok, hogy tudom követni a fejlődésüket. Nem akarom őket bébiszitterre bízni, attól a rövid időtől eltekintve otthon sincs bébiszitterem. Nem tudom, hogy tudnék-e fókuszálni még egy gyerekre. kettőre is nagyon nehéz, ebbe is egy picit beletörik a bicskám, úgyhogy nincsen a terveim között még ez” – árulta el Éva.