„Felsőnyárádon hajnali fél 3-kor jött a riasztás: úgy megemelkedett a Szuha-patak szintje, hogy azonnal meg kellett kezdeni a védekezést – mesélte Bihari Aranka polgármestere az AcNews-nak. –Már volt egy hasonló vészhelyzet június elején, akkor kisebb területet árasztott el a víz. Ezért is tettünk akkor félre zsákot és homokot, ami most nagyon jól jött.”
A polgármester az önkormányzat autójával járta körbe a falut, ahová kellett, oda irányította a közmunkásokból, képviselőkből álló brigádot. Amikor a főúton olyan magasan állt a víz, hogy se gyalog, se autóval nem lehetett bekanyarodni a Malom utcai házakhoz, akkor traktorral juttatták el oda a homokzsákokat.
„Reggel hét óráig hordtuk a homokzsákokat. 4 ház lakója került komolyabb veszélybe, őket telefonon riasztottuk fel az álmukból. Mostanra már teljesen visszahúzódott a Szuha-patak a medrébe. Bár a vízelvezető árkok még tele vannak vízzel, ezen kívül már szinte semmi nem emlékeztet a vészhelyzetre” – büszkélkedett Bihari Aranka.
Hála a közmunkásoknak és a hatékony összefogásnak, szerencsére senkit nem kellett kilakoltatni az otthonából.