Balhé a Lovas Színházban? – Varga Viktor is megszólalt Pintér Tibor ügyében

Pataki József 2020.10.12. Huppsz

Balhé a Lovas Színházban? – Varga Viktor is megszólalt Pintér Tibor ügyében

Derült égből villámcsapásként söpört végig a hír a hazai médiában, hogy Pintér Tibort a napokban a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki testi sértés és rongálás miatt. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója elárulta lapunknak, hogy mire készül a napokban a történtek tükrében, valamint Varga Viktor is elmondta a véleményét az ügyről.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

A Blikk információi szerint a napokban hatalmas balhé tört ki a Nemzeti Lovas Színházban. A lap úgy tudja ugyanis, hogy az egyik lovász alkalmazott bejelentette a felmondását, amit az igazgató nem várt módon reagált le. Állítólag verekedésig fajult a balhé, és súlyos vádakkal illették Pintér Tibort. A rendőrség pedig a történtek után lopás, rongálás és testi sértés miatt indított vizsgálatot.

A hír már csak azért is meglepő, mert soha, egyetlen olyan hír sem érkezett még affelől, hogy Tenya agresszív lenne, eddig csak viharos szerelmi életéről számoltak be. Éppen ezért felkerestük Varga Viktort, aki köztudottan már jó ideje a színház alkalmazásában áll és játszik szerepeket darabokban. Az énekes lapunknak elárulta, hogy őt is meglepte a hír.

„Nem igazán szeretnék belefolyni ebbe a dologba. Én az eddig kikerült hírekből soha semmit nem érzékeltem. Én egészen más kapcsolatban állok Tiborral” – fogta rövidre Viktor, akit mostanában a jövőbeli házának építése foglal le.

Mindezzel kapcsolatban felkerestük Pintér Tibort, hogy megtudjuk az egészből mi igaz, illetve hogyan érinti őt a körülötte kialakult botrány, de az igazgató szűkszavú volt.

„Nem szeretnék ezzel kapcsolatban nyilatkozni. A napokban ki fogunk adni egy sajtónyilatkozatot az ügyvédemmel” – mondta a színész az AcNewsnak, majd bontotta a vonalat.

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT