Csalással próbált A Konyhafőnök egyik versenyzője továbbjutni?

Soltész Mónika 2020.08.12. Huppsz

Csalással próbált A Konyhafőnök egyik versenyzője továbbjutni?

Brutális nehézségű kiképzéssel folytatódott A Konyhafőnök Tábora. A versenyzőknek fel kellett venni a tempót, ugyanis szimultán főzés volt az első feladat. Kevesen tudtak helytállni, és akadt olyan versenyző is, aki egy apró kis csalást követett el, melynek meg is lett az eredménye.

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

Kőkemény kiképzőtiszt nélkül nem elképzelhető egy Tábor: Baranyai Péter desszert séf az első feladatban egy képzeletbeli vadászatra hívta a versenyzőket, ráadásul egy szimultán főzéssel kellett bizonyítani a rátermettséget. A rendkívül összetett munka sokaknak okozott meglepetést, többen lemaradtak, nehezen, vagy egyáltalán nem tudták behozni lemaradásukat. A kóstolás során a zsűri és a kiképző séf nem kímélte a versenyzőket, a gyengén teljesítők kőkemény kritikákat kaptak! Mindenki megkapta a magáét, volt, akinél a mécses is eltört.

Az egyik versenyző, Matyi már a verseny elején vétett egy komolyabb hibát. Vízbe szórta a csokipasztillákat ahelyett, hogy gőz fölött olvasztotta volna meg. Az egyik legnehezebb fázis a csokihüvely volt, ahol szintén vétkezett, ugyanis nem húzta ki belőle a fóliát, hogy a formáját megtartsa, végül hiányossággal került a zsűri elé a tányérja. Baranyai Péter nem, azonban Sárközi Ákos észrevette az óriási hibát, azaz, hogy a fólia is feltálalásra került.

„Mikor Ákos séf megtalálta a fóliát, kicsit ledermedtem, mert úgy gondoltam – naivan -, hogy ezt senki nem fogja észrevenni. Neki rögtön kiszúrta a szemét, hogy ott valami hiba van. Ott elszégyelltem magam” – mondta Szalai Mátyás.

 

 

A második feladatban újra Herczeg Zoltán kiképzőtiszt érkezett a versenyzőkhöz. Mindenkinek újra fel kellett kötni a kötényt! Két alapanyagot hozott a Tábor második napjára: libamáj és mangalica tarja. A feladat az alapanyagok feldolgozása volt, úgy, hogy a kiképzőtiszt ne "küldje vissza" a tányérokat a konyhába. Tippeket is kaptak a versenyzők az elkészítéshez, kivéve egy valaki, aki hátráltatás áldozatává vált.

Szerdán, a Tábor utolsó napján újabb kiképzőtiszt érkezik, hogy megnehezítse a szakácspalánták dolgát. Aki bekerül a kötényszerző napok egyikére, csak abban reménykedhet, hogy valamelyik séf beválogatja majd a csapatába. Ez a fesztivál nem marad el!

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT