Eltemették Horváth Ádámot

Pataki József 2019.07.16. Huppsz

Eltemették Horváth Ádámot

Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.

hbs(400x300)

A Szomszédok atyja régóta betegeskedett, és az utóbbi időkben visszavonultan élt feleségével, Csűrös Karolával. A közkedvelt rendezőtől ma vettek végső búcsút.

„Tudom, sokan azt mondják, idővel majd könnyebb lesz, és hogy a temetés után más lesz, de őszintén megmondom, én ebben nem hiszek. Nem látom most magam előtt, hogy valaha is jobb lenne – mondta a Blikknek a rendező özvegye, aki mellett mindvégig ott állt a menye, unokahúga és az unokái. – A barátok is rengeteget segítenek, nagyon hálás vagyok nekik. De az esték és az éjszakák... Mindig nagyon rosszak. Magányosak, ráadásul sokat gondolkozom, sírok olyankor. Aludni sem tudok, még altatóval sem. Ádám halála óta nem tudtam magam kialudni, kipihenni” – fogalmazott Csűrös Karola.

A temetéssel kapcsolatban Nemcsák Károly is megszólalt.

„Tizenhárom évet dolgoztam együtt a szakma mesterével. A forgatások befejezése után is összetartotta a Szomszédok stábját, amely neki köszönhetően szeretetben, konfliktusmentesen dolgozott. Mindig a szakmaiságot tekintette a legfontosabbnak és a legnehezebb pillanatokban is ott volt a humora” - mondta a József Attila Színház igazgatója.

A búcsúztatón az unokája is beszédet mondott.

Horváth Ádám eredetileg agrobiológusnak készült, 1948–49-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója volt. 1952–1956 között a Honvéd Művészegyüttes énekkari tagja és karvezetője volt. 1957-ben külsősként került az induló televízióhoz Apáthi Imre asszisztenseként. 1958-ban lett a Magyar Televízió munkatársa, 1959-től már rendezőként tevékenykedett. 1961-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, Máriássy Félix tanítványaként 1965-ben diplomázott. 1966-ban a BBC Training Cours hallgatója, 1968-ban Rómában a RAI ösztöndíjasa volt. 1967-től a Magyar Televízió művészeti főosztályának vezető rendezőjeként dolgozott. 1994–95-ben a köztévé elnöke volt. A főiskolán 1968-tól kezdve tanított. 1983-tól egyetemi tanár, 1994–2002 között rektorhelyettes, 2005-től professor emeritus volt. Utolsó éveiben tüdőrákkal küzdött. 2019. június 19-én hunyt el Budapesten, az Országos Onkológiai Intézetben.

(fotók: MTI)

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)