Kiderült, megtarthatja-e otthonát a Neoton Família egykori énekesnője

Soltész Mónika 2019.01.11. Huppsz

Kiderült, megtarthatja-e otthonát a Neoton Família egykori énekesnője

Talán most már megnyugodhat a Neoton Família egykori énekesnője, hiszen úgy tűnik, véget ér a hónapok óta tartó félelem, elveszíti-e vagy sem otthonát. Igaz, komoly összeget kell kifizetnie havonta mindezért.

cba bejegyzeseknél(200x300)

Hónapok óta folytak az egyeztetések Pál Éva és a végrehajtó cég között csepeli otthonáért. Az énekesnőnek talán végre sikerült megegyeznie, és megtarthatja otthonát.

„Nem költözünk! Fél éve tartó folyamatos tárgyalás és kérelmek tucatjai benyújtása után úgy néz ki, megegyezünk a bankkal”– mesélte a Blikknek Éva, aki csaknem utcára került fiával.

„Végül elfogadtuk a bank ajánlatát, vállaljuk a havi 170 ezer forint kifizetését, de a futamidőben még vannak kérdések, szeretnénk a 20 év töredéke alatt túl lenni rajta. Tízmilliót vettem fel, abból 8,9-et törlesztettünk, tavaly januárra viszont így is 13 milliónál járt a tartozás, a nyáron pedig utolsó csapásként érkezett a végrehajtás, azzal együtt 21 millióra ugrott az összeg”– tette hozzá az énekesnő, aki most már egy picit fellélegezhet a sok hónapos nyomás alól.

„Nehéz időszak van mögöttünk, de én örök optimista vagyok. Nemrégiben voltam kivizsgáláson egy kis megfázás miatt, elég hideg napok voltak mostanában a piacon, de a doki azt mondja, makkegészséges vagyok. Egy kis májtisztítót kell szednem, mert a gyógyszerek bizony nem kímélték az évek során” – mondta a lapnak Éva.

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)