Ma lenne 56 éves Ambrus Zoltán – Egykor ilyen bulikkal köszöntötték

Pataki József 2022.05.19. Huppsz

Ma lenne 56 éves Ambrus Zoltán – Egykor ilyen bulikkal köszöntötték

Az Irigy Hónaljmirigy egykori tagja sosem vetette meg a jó bulikat, és bizonyára, ha még ma is köztünk lenne, kapva kapna az alkalmon, hogy szeretteivel megünnepelje születését.

Cba - cikk közötti

Ambrus Zoltán már közel három éve hunyt el. Közeli hozzátartozói mindvégig bíztak gyógyulásában, ám mindössze 53 éves korában szervezete feladta a harcot. Az ikonikus magyar zenész, akinek oly sok vidám pillanatot köszönhetünk a 2000-es évekből, ma lenne 56 éves. Sipos Tomi, az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja ez alkalomból mesélte el nekünk, annak idején hogyan ünnepelték a jeles alkalmat.

„Zoli születésnapján általában mindig koncerteztünk, ráadásul a technikusunkkal egy napon született, így mindig duplán ünnepeltünk. Ilyenkor fellépés után még ott maradtunk a helyszínen és megnyomtuk az estét” – kezdte lapunknak a zenész, aki két emlékezetes bulit is megemlített.

„Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a Debreceni Nagyerdőben léptünk fel, és egészen odáig cipeltünk egy hatalmas tortát. Aztán mire kibontottuk szétolvadt az egész. Nagyon nevettünk… Volt még olyan is, amikor az egész csapat családostul leutazott hozzá. Átmásztunk a kerítésén és beültünk egy kis felfújható medencébe. Úgy vártunk rá. Olyan sokan voltunk venne, hogy épp csak a ’lázmérő’ nem ért össze” – mondta nevetve Sipos Tomi.

Ambrus Zoltán egyébként az utolsó éveiben az Alkohol nevű zenekarral dolgozott együtt, többek között a Remélem zavar című albumon, mely nemrég aranylemez lett. Ezt viszont már nem élhette meg, így fia vette át az elismerést.

„Ha ránézek erre az aranylemezre, vagy akár az Irigy Hónaljmirigy lemezeire, nyilván a büszkeség érzése fog el. Biztos vagyok benne, hogy apu is örülne. Vegyes érzésekkel, de összességében hálával tölt el, hogy engem kértek fel, vegyem át helyette, és persze, az is, hogy a zenekar gondolt rá, és neki is készített egy lemezt. Már meg is van, hol helyezzük el. Nem szoktunk családi összejövetelt tartani, de magunkban mindannyian megemlékezünk róla. Most lenne a születésnapja, s ha még köztünk lenne, biztos nagy bulit rendeznénk, így viszont magunkban idézzük vissza a szép emlékeket” – mondta a Blikknek a néhai zenész fia, Gábor.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hihetetlen, de már nyugdíjas korba lépett Bíró Ica

Farkas Márió 2022.07.05.
A 80’és 90’s években nem volt ember, aki ne kapta volna fel a fejét Bíró Icára. Férfiak tömegei dugdosták zsebnaptárjait, magazinokból kitépett képeit feleségeik elől, illetve nem léte...

Járai Máté: újra a helyére került minden a kis életemben

Farkas Márió 2022.07.04.
A Jászai Mari-díjas színész hazatért nyaralásából és ma reggel már az RTL Klub Reggeli című műsorában ébresztette a nézőket a tőle megszokott lendülettel.

Zimány Linda covid parával fesztiválozik

AC News 2022.07.02.
Zimány Linda péntek este tiszteletét tette a Balaton Sound VIP szekciójában. Bár körülzsongták a férfiak, mosolya nem volt az igazi. Az AcNews-nak elárulta, miért feszült be egy kicsit.

Huppsz

Dundika megtalálta a hasonmását

AC News 2022.07.05.
Dundika Instagram posztjában leplezte le ikertestvérét. Természetesen nem szó szerint, de tény, hogy megdöbbentő hasonlóság van a képen szereplő hölgy és az egykori playmate között.  

Before/After: Így néz ki Horváth Éva fiatalon és anyaként

Farkas Márió 2022.07.05.
Éva Instagramján mutatta meg jelenlegi és egykori önmagát, és bár az évek elteltek, tényleg nincs miért szégyenkeznie.

Kiss Endi kalandba bonyolódott

AC News 2022.07.05.
A rock nem futó kaland, egy életre szól, ezt tudja jól a Hooligans dobosa is. Kiss Endi hiába van túl az ötvenen, a kalandok továbbra is  vonzzák.
video2a - Kategóriák között
min-mano
video3a - Kategóriák között

AC News

Kedvezményt kért, majd lecsapta az autókereskedőt

AC News 2022.07.05.
Nem így képzeli el egyetlenegy autókereskedő sem a gépjármű eladásához vezető utat. Mentőt kellett hívni a kereskedőhöz.

Alaposan megbüntette a versenyhivatal a Casio termékek hazai nagykereskedőjét

AC News 2022.07.05.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszo...

Nincs vége - 10 414-en érkeztek Ukrajnából hétfőn

AC News 2022.07.05.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5511 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4903-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Sziréna

Szívszorító felvételek - megkezdődött a harc az utolsó csepp vízért az erdőkben

AC News 2022.07.05.
A nagyobb patakok kivételével szinte az összes kis és közepes vízfolyás kiszáradt a Bükk erdeiben, közölte a napokban a Facebook-oldalán a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület.

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett, és a közlekedési szabályokra is fittyet hányt a román sofőr

AC News 2022.07.05.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.  

Vádat emeltek a siklóernyőst rosszul mentő parancsnok ellen

AC News 2022.07.04.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja az állami légi jármű parancsnokát, egy...
video1a - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Itthon

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

AC News 2022.07.05.
Idén tizedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) a sertéshús fogyasztását ösztönző k...

A forint történelmi mélypontra került

AC News 2022.07.05.
Történelmi mélypontra került a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben kedden 10 óra körül.    

A mentőből posztolt képet magáról Hoppál Péter kulturális államtitkár

AC News 2022.07.05.
Valószínűleg már túlesett a vakbélműtéten Hoppál Péter kulturális államtitkár, akit mentő vitt el a parlamentből.

Világ

Justin Bieber babázik

AC News 2022.07.05.
Feleségével közösen, egy kedves fotón mutatta meg rajongóinak csöpp unokaöccsét.  

Az EP jóváhagyta az euró horvátországi bevezetését

AC News 2022.07.05.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós parlament kedden.  ...

Kis híján 80 % az infláció Törökországban

AC News 2022.07.05.
Törökországban 24 éves rekordokat döntöget az infláció.
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Profil

Ignácz Judit: Magyarországon gyerekcipőben járnak a társadalmat érintő témák

Farkas Márió 2022.06.30.
Ignácz Judit egy Tolna megyei falucskából indult, s lett mára a magyarországi cigány értelmiség egy meghatározó alakja, aki amellett, hogy társadalmi ügyekben szólal fel, Európa több ország&aa...

Bródy János dalszövegét választotta legújabb kampányához az UNICEF

AC News 2022.06.26.
Bródy-dalszövege jelenik meg az UNICEF gyerekvédelmi szervezet legújabb termékein. A jótékony célú webshop legújabb kampányának elindításában számos népszerű zenész vesz r&eac...

Dr. Szende László: A múzeumok a páratlan kulturális örökségünket őrzik

Pataki József 2022.06.24.
Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján, idén június 25-én rendezik, immár huszadik alkalo...

Amiről beszélnek

Gáspár Virág leérettségizett - így ünnepelte a családja

Farkas Márió 2022.07.05.
Nem akármilyen módon ünnepelte családja Gáspár Virágot, aki sikeres érettségit tett.

Újra Budapestre jön John Malkovich

Farkas Márió 2022.07.05.
Október 2-án zenés stand-up esttel érkezik Budapestre, pontosabban az Erkel Színházba az amerikai színész.

Emlékszik még VV Nócira? Már 17 éves a fia az egykori reality sztárnak

AC News 2022.07.05.
A Való Világ első évadában még csak szereplőként, a másodikban már műsorvezetőként vált a tévénézők kedvencévé Cifra Noémi. A cserfes, rövid hajú szőkeség ezut&aac...
min-mano
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
Remiz uzlethaz - felugro