Nagyot koccant Emilio felesége, Jellinek Tina - Sírás lett a vége!

Soltész Mónika 2019.03.15. Huppsz

Nagyot koccant Emilio felesége, Jellinek Tina - Sírás lett a vége!

A család ezúttal úgy döntött dodgemeznek egyet, azonban a felhőtlen furikázás könnyes véget ért.

b3 bejegyzeseknél(200x300)

Az Emilio família mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a család sok időt töltsön együtt egy-egy változatos program keretében. Ezúttal dodgemezni ment Emilio, Tina és a két gyerek, amelynek utóbbiak nagyon örültek.

„Gyerekkoromban nagyon sokat dodgemeztem. Akkor imádtam, de most, hogy már 180 centiméter vagyok és a keresztmetszetem sem éppen három centi, így már annyira nem kellemes. Ráadásul én megyek Vivivel, így nekem duplán kell vigyáznom, hogy ha egymásnak megyünk nehogy beüssük magunkat. Ráadásul most már Vivi is elég nagy, ő akar lenni a sofőr, nyomja a gázpedált, úgyhogy észnél kell lennünk” – mondta Tina, aki hiába volt körültekintő, furikázásuk nem volt zökkenőmentes. Az egyik kanyarnál ugyanis olyan szerencsétlenül ütköztek, hogy Vivi beütötte a könyökét. Nagy volt a riadalom, de szerencsére nem történt baj. Vivike bár megkönnyezte a dolgot, inkább ijedtében hullatta a könnycseppeket. Az történtek után - miután megbizonyosodtak róla, hogy a kislány teljesen rendben van - Vivike kipattant az autóból és máris édesapjával közös csínytevésen törte a fejét.

„Vivi beütötte a könyökét, nagyon sajnáltam szegénykémet. Örülök, hogy nem történt baj és ő is hamar kiheverte. Olyannyira, hogy amint kiszállt a dodgemből jó messzire gurítottak az apjával, hogy az autóból még véletlenül se tudjak kiszállni. Utána pedig alig bírtuk kiparancsolni az ugrálóvárból, ahol percekig pattogott, bukfencezett, ugrált. Egy igazi örökmozgónak tűnt aznap” – mondta Tina a Drága családom mai epizódjában.

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)