Sihell Ferry legyőzte félelmét - „Egy kicsit meghalok olyankor”

Pataki József 2017.06.27. Huppsz

Sihell Ferry legyőzte félelmét - „Egy kicsit meghalok olyankor”

Elképesztő kalandokba keveredett Sihell Ferry törökországi nyaralásán. A mulatós énekes eddig is nehezen vette rá magát, hogy repülőgépre szálljon, de ez alkalommal még jobban megkeserítette az útját egy utazási iroda, ugyanis váratlanul le kellett szállnia a járatnak Rodoszon.

Spaverin bejegyzeseknél(200x300)

Sihell Ferry nemrég egy hetet töltött Törökországban a feleségével és barátaival, hogy megünnepelhesse a születésnapját. Az AcNews-nak most exkluzív beszámolót tartott az út megpróbáltatásairól.

„Évek óta külföldön töltöm a születésnapomat. Ez idén sem volt másképp, a barátaimmal és a feleségemmel utaztunk el Törökországba. Fantasztikusan éreztem magam a nyaraláson, elképesztően jó idő volt, és végre kicsit ki tudtam engedni a gőzt a sok fellépés után. Az egyik rossz dolog talán az volt, hogy ilyenkor annyit eszik az ember – főleg, ha all inclusive – hogy nem tudja szabályozni magát. Három kilót szedtem fel egy hét alatt” - kezdte beszámolóját lapunknak az énekes, majd kitért arra is, hogy legyőzte a félelmét.

„A repüléstől mindig félek, pedig már számtalanszor ültem repülőgépre. Nagyon nehezen szoktam rávenni magam egy ilyen útra, és egyre rosszabbul érzem magam a levegőben. Egy kicsit meghalok olyankor, de a szó jó értelmében. Ráadásul most az odafele utunk több időt vett igénybe, mint ahogy azt vártunk. Arra kalibráltam be magam, hogy egy felszállás és egy leszállás, és akkor azt még túlélem, de sajnos közbejött valami. Történt ugyanis, hogy a gépünk váratlanul leszállt Rodoszon pár utas miatt, és erről egyáltalán nem tájékoztatott minket előre az utazási iroda. Senki nem tudott róla, hogy meg lesz szakítva az utazásunk, és még több órán keresztül fogunk utazni. Ez kellemetlen volt” - folytatta Ferry.

„Az első reggel viszont már elfelejtettem mindent, és kipihentem magam. Még bazárban is voltunk vásárolgatni, alkudozni. Nagyon nagy élmény volt” - árulta el az AcNews-nak az énekes.

 

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
php bejegyzeseknel(200x300)
Spaverin bejegyzeseknél(200x300)
demeter bejegyzeseknel(200x300)