Testvérének nézik Keleti Andi édesanyját – „Ő is olyan „fitti lady”, mint én”

Soltész Mónika 2021.01.14. Huppsz
Gyogyszertár

Testvérének nézik Keleti Andi édesanyját – „Ő is olyan „fitti lady”, mint én”

Keleti Andrea néhány évtizede szöges ellentéte volt mai nyugodt és kiegyensúlyozott személyiségének. Szinte az érettségi után, 18 évesen el is költözött a családi házból, mostanra azonban belátja, rengeteg dologban hasonlít vidám és életigenlő édesanyjára. Tőle örökölte a mozgás szeretetét és vörös hajszínét is – bár ebben azért van egy kis csavar!

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

A táncművész tavaly tavaszra egy kutatási anyag segítségével 8 kilót fogyott, és bombaformába került. Kitartását nem mástól, mint édesanyjától örökölte, aki 70 felett is beáll az első sorba Andrea táncóráin, sőt sokszor testvéreknek is gondolják őket.

„Ahogy sokan mások, minden év elején én is eltervezem, hogy mit szeretnék elérni a közeljövőben, ha úgy tetszik, fogadalmat teszek. Így volt ez tavaly is. Az biztos, hogy az ötvenedik szülinapomkor kissé eleresztettem magam, de egy éve, az ötvenegyediken csodás képek készültem rólam – nagyon büszke is vagyok az eredményre. Akkor nagyon tudatosan változtattam az életemen, és megismertem egy, a palesztin népgyógyászatban régóta használt receptúrát, aminek köszönhetően szenvedés nélkül adtam le a 2 ruhaméretnyi felesleget. Idén azonban kicsit más minden, így a fogadalmak is máshogy hatnak. Nem szeretnék hangzatos ígéreteket tenni, minden tekintetben szeretném megtartani azt, amit elértem. A családom, az egészségem, a tánciskolát és a formám. Ebben is, mint oly sok mindenben anyukám a példaképem. Ő is olyan „fitti lady”, mint én. Ha valami sérelem éri, nem sajnáltatja magát, hanem megrázza, és megy tovább. Ebben is hasonlítok rá. Nyáron, több rendezvényen tartottam táncos fitnesz órákat, anyu mindegyiken ott állt az első sorban, pedig már 70 fölött van. Igazán példamutató számomra ez a hozzáállás, hogy nem engedi el magát, sőt a mozgás abszolút fiatalon tartja!” – magyarázta Andi, aki külső tulajdonságaiban is hasonlít édesanyjára.

„18 éves korom óta vörös a hajam, anyukámé is pont ilyen színű! Mindig azt szoktam mondani, hogy genetikailag örököltem ezt a hajfestéket – meséli nevetve, majd hozzáteszi: Mind a ketten „fiús” típusú nők vagyunk, de mindketten szeretjük a vörösséget, ettől leszünk mégis csajosak!” – mondja Andrea, aki bensőséges kapcsolatot ápol édesanyjával.

„Sűrűn találkozunk, egyrészt mert anya jár a táncóráimra, másrészt szerencsére nem lakunk messze egymástól, így gyakran átjön hozzánk, és sok mindenben kikérem a véleményét is. Persze ez nem volt mindig így, kamaszkoromban gyakran ellentmondtam neki, aztán 18 évesen el is költöztem otthonról, ami jót tett a kapcsolatunknak. Erre másképp emlékszünk, szerinte egy fiú miatt, én a céljaimmal magyaráztam a hirtelen jött döntést, de máig nem bántam meg. Azt vallom, jobb korán saját talpra állni. Aztán az ember felnőtt fejjel természetesen rájön, hogy a kedves mama nem azért mondott dolgokat, hogy nekünk bosszúságot okozzon, hanem egyszerűen tapasztaltabb volt. Mostanra már az én lányom is kinőtte a kamaszkort, de 20 éves korára már teljesen máshogy látja a dolgokat, igazi felnőtt lett és szerencsére a lázadó énemet nem örökölte” – tette hozzá láthatóan élete egyik legjobb formájában lévő, korát meghazudtoló táncművész.

 

gdpr lábléc(400x300)
CBA - slider
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

Rivalda

Tüntetők mellé állt Jolly – „Elfogyott a türelmünk!”

Pataki József 2021.01.22.
Az énekesnek már elege van abból, hogy lassan egy éve nem dolgozhat, miközben más iparágakat nem sújtja annyira a pandémia. Jollynak most fogyott el a türelme, így egy közelgő, hatalmas tüntetés mellé &...

Megtudtuk, mikor temetik Sas Józsefet

Soltész Mónika 2021.01.21.
Sas József vasárnap reggel hunyt el, az AcNews megtudta temetésének pontos időpontját és helyszínét. A legendás színész-humoristát holnap helyezik végső nyugalomra.

Csomor Csilla: Évek, pasik, borospoharak, ezeket nem szabad számolni!

Pataki József 2021.01.20.
Ma ünnepli születésnapját a népszerű színésznő. Habár nem sokat jelent neki ez a nagy nap, mégis hálát ad azért, hogy eddig sosem kellett egyedül töltenie. Csilla az AcNewsnak mesélte el, hogyan fog &u...

Huppsz

2021 a Survivor éve! – Már várják a jelentkezőket

Soltész Mónika 2021.01.22.
2021-ben újra Survivor, a kitartás, a taktika és a túlélés játéka! Joe, a túlélő show műsorvezetője várja a jelentkezőket a Survivor idei évadába, ahol a civil versenyzők közismert híress&eacu...

Pazarló életmódot folytatnak a villalakók

Pataki József 2021.01.21.
A villalakók azt a házi feladatot kapták, hogy mindent pakoljanak ki a Villából, aminek műanyag a csomagolása.

Két éve hunyt el Andy Vajna: Megható módon emlékezik rá az özvegye

Soltész Mónika 2021.01.20.
A világhírű producer két évvel ezelőtt, január 20-án hunyt el váratlanul. Felesége, Tímea tavaly egy hatalmas, fehér és vörös rózsákból álló szív alakú koszor&uac...
CBA
HUBA
spaverin jobb(400x300)
b3 jobb(400x300)

AC News

Változékony idő várható a hétvégén

AC News 2021.01.22.
A hétvégén kezdetben enyhe, sokfelé napsütéses lesz az idő, majd egyre többfelé várható csapadék: eleinte eső, majd havas eső, hó is. Vasárnaptól lehűlés kezdődik. Sokfelé erős lesz a sz...

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

AC News 2021.01.22.
Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely...

A magyar kultúra napja - Online könnyűzenei megemlékezést tartottak a BMC-ben

AC News 2021.01.21.
Online megemlékezést tartott az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön a Budapest Music Cent...
Legnézettebb

    Sziréna

    Mentősnek adta ki magát, vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott

    AC News 2021.01.22.
    Mentősnek adta ki magát, úgy utazgatott az országban egy férfi. Vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott. A gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. A gyulai ren...

    Csalók küldenek sms-t vagy e-mailt az Aldi nevében

    AC News 2021.01.22.
    Csalók az Aldi nevében küldenek sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal - tá...

    Vádat emeltek a rendőrségi helikoptert lámpafénnyel megzavaró férfi ellen

    AC News 2021.01.22.
    Vádat emeltek egy járőröző rendőrségi helikoptert lámpával megzavaró férfi ellen - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.   
    bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
    Medytop Hiperiol
    spaverin jobb(400x300)
    b3 jobb(400x300)

    Itthon

    Országos tisztifőorvos: Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltás

    Pataki József 2021.01.22.
    Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltások beadása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs onl...

    Orbán: Minél több vakcinának kell lennie Magyarországon

    Pataki József 2021.01.22.
    Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarorsz&aa...

    Meghalt 98 beteg, 1311-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

    Pataki József 2021.01.22.
    Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1311 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

    Világ

    Merkel: Újabb járványhullámmal fenyeget a brit vírusváltozat

    Pataki József 2021.01.22.
    Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merke...

    Percenként 200 oltást adnak be az Egyesült Királyságban

    Pataki József 2021.01.22.
    Percenként kétszáz embert oltanak be a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít az ötmillióhoz azoknak a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagj&aacut...

    Von der Leyen: Nagy aggodalomra adnak okot a vírusmutációk

    Pataki József 2021.01.22.
    A koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Euró...
    poggyasz slider 3
    b3 jobb(400x300)
    Medytop Hiperiol
    poggyasz jobb 400x300

    Profil

    Kámán Ildikó: A munka nem teher, hanem a kiteljesedésünk része

    Soltész Mónika 2021.01.17.
    Édesanya, közben művészek, kulturális események PR-ese, mellette újabb feladat érkezett az életébe, a jövőben a Kodolányi János Egyetem külsős kommunikációs és PR szakértőjek&eac...

    Dr. Kökény Zoltán: Ma Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él!

    Pataki József 2021.01.09.
    30 éve tette fel az életét arra Kökény Zoltán, hogy embereket gyógyítson. Az orvos hivatásának tekinti, hogy megelőzhetővé tegye, hogy a cukorbetegség oly sok esetben amputációval végződjön...

    Gendur András: Most az egyszerűbb gasztronómia felé irányul az érdeklődés

    Pataki József 2020.12.09.
    A gasztroszakértővel és hotel managerrel lapunk most arról beszélgetett, mi várható a mostani világjárvány miatt a vendéglátós piacon, illetve lesz-e gazdasági fellendülés ebben a szektorban, ha v...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    CBA
    Medytop Hiperiol
    poggyasz jobb 400x300
    HUBA

    Amiről beszélnek

    Nem épült fel teljesen a koronavírusból Trokán Péter – Másfél hónapig is eltarthat a gyógyulása

    Soltész Mónika 2021.01.22.
    Trokán Péter tavaly év végén kapta el a koronavírust. A színész két hétig feküdt kórházban, ugyan sikerült legyőznie a betegséget, de azóta sem sikerült teljesen felépülnie....

    Elhunyt a Lost sztárja

    Pataki József 2021.01.22.
    Mira Furlan színésznő 65 éves volt.

    Újabb inspiráló nőkről mintázott Barbie babát a Mattel

    Pataki József 2021.01.22.
    Újabb három inspiráló nőről mintázott Barbie babát a Mattel játékgyár, köztük a 2014-ben meghalt Maya Angelou amerikai költőről, íróról, emberi jogi aktivistáról.