Trópusi dzsungelt varázsolt otthonából Tina és Emilio

Pataki József 2022.05.20. Huppsz

Trópusi dzsungelt varázsolt otthonából Tina és Emilio

A páros öt napon keresztül dolgozott a kerten, amelybe a legnagyobb pálmákat daruk segítségével emelték be. Két tonna pálmaföld és több mint ezer kilogramm dekorkő kellett ahhoz, hogy a kert elnyerje azt a trópusi hangulatot, amelyet megálmodtak.

Csanyi cikk

Beköszöntött a jóidő és ezzel együtt a kertszépítés időszaka az Emilio familiánál. Bár a házasok kezdetben csak néhány, a telelést megsínylő pálmájukat szerették volna lecserélni, végül kőkemény kertépítésbe vetették bele magukat.

„Volt néhány pálma, ami nem élte túl a telet. Először úgy volt, hogy lecseréljük azokat, de a kertészetben nem tudtunk ennyinél megállni. Végül profi segítséggel öt napon keresztül dolgoztunk a kerten, ahova új pálmák érkeztek” – mondta az Üdv a Családban! című műsorban Tina, aki férjével együtt mindent beleadott, hogy az álomkert elkészüljön.

„Öt napig szinte a kertben éltünk. Persze volt segítségünk, de mindenből igyekeztünk kivenni a részünket. A két legnagyobb pálmát azonban így is daruval kellett beemelni, majd a pálmafölddel feltölteni mindent és eloszlatni a több, mint ezer kilogramm dekorkövet. Brutális meló volt, teljesen kipurcantunk. Tina most nagyon boldog, mert minden úgy alakul, ahogy szerette volna. Azonban egy nyugiágyért már most elkezdett rimánkodni. Mindent bevet, pálmával legyez, kérlel, hogy az még férjen bele. Szeretném, ha elégedett lenne a végeredménnyel, így nem mondok neki ellent” – tette hozzá Emilio, akinek felesége repes az örömtől.

„Megalkottuk a gyáli dzsungelt, a mi kis kertünk szinte teljes pompájában tündököl most már. Nagyon boldog vagyok! Azt a pillanatot várom, amikor kicsit ki is élvezhetem a kert szépségét, nyugalmát. Remélem hamarosan eljön az idő, amikor egy egész órát pihenhetek ebben a csodában úgy, hogy senki sem zargat” – árulta el Jellinek Tina. 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hihetetlen, de már nyugdíjas korba lépett Bíró Ica

Farkas Márió 2022.07.05.
A 80’és 90’s években nem volt ember, aki ne kapta volna fel a fejét Bíró Icára. Férfiak tömegei dugdosták zsebnaptárjait, magazinokból kitépett képeit feleségeik elől, illetve nem léte...

Járai Máté: újra a helyére került minden a kis életemben

Farkas Márió 2022.07.04.
A Jászai Mari-díjas színész hazatért nyaralásából és ma reggel már az RTL Klub Reggeli című műsorában ébresztette a nézőket a tőle megszokott lendülettel.

Zimány Linda covid parával fesztiválozik

AC News 2022.07.02.
Zimány Linda péntek este tiszteletét tette a Balaton Sound VIP szekciójában. Bár körülzsongták a férfiak, mosolya nem volt az igazi. Az AcNews-nak elárulta, miért feszült be egy kicsit.

Huppsz

Dundika megtalálta a hasonmását

AC News 2022.07.05.
Dundika Instagram posztjában leplezte le ikertestvérét. Természetesen nem szó szerint, de tény, hogy megdöbbentő hasonlóság van a képen szereplő hölgy és az egykori playmate között.  

Before/After: Így néz ki Horváth Éva fiatalon és anyaként

Farkas Márió 2022.07.05.
Éva Instagramján mutatta meg jelenlegi és egykori önmagát, és bár az évek elteltek, tényleg nincs miért szégyenkeznie.

Kiss Endi kalandba bonyolódott

AC News 2022.07.05.
A rock nem futó kaland, egy életre szól, ezt tudja jól a Hooligans dobosa is. Kiss Endi hiába van túl az ötvenen, a kalandok továbbra is  vonzzák.
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

AC News

Kedvezményt kért, majd lecsapta az autókereskedőt

AC News 2022.07.05.
Nem így képzeli el egyetlenegy autókereskedő sem a gépjármű eladásához vezető utat. Mentőt kellett hívni a kereskedőhöz.

Alaposan megbüntette a versenyhivatal a Casio termékek hazai nagykereskedőjét

AC News 2022.07.05.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszo...

Nincs vége - 10 414-en érkeztek Ukrajnából hétfőn

AC News 2022.07.05.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5511 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4903-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Sziréna

Szívszorító felvételek - megkezdődött a harc az utolsó csepp vízért az erdőkben

AC News 2022.07.05.
A nagyobb patakok kivételével szinte az összes kis és közepes vízfolyás kiszáradt a Bükk erdeiben, közölte a napokban a Facebook-oldalán a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület.

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett, és a közlekedési szabályokra is fittyet hányt a román sofőr

AC News 2022.07.05.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.  

Vádat emeltek a siklóernyőst rosszul mentő parancsnok ellen

AC News 2022.07.04.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja az állami légi jármű parancsnokát, egy...
video5 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Itthon

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

AC News 2022.07.05.
Idén tizedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) a sertéshús fogyasztását ösztönző k...

A forint történelmi mélypontra került

AC News 2022.07.05.
Történelmi mélypontra került a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben kedden 10 óra körül.    

A mentőből posztolt képet magáról Hoppál Péter kulturális államtitkár

AC News 2022.07.05.
Valószínűleg már túlesett a vakbélműtéten Hoppál Péter kulturális államtitkár, akit mentő vitt el a parlamentből.

Világ

Justin Bieber babázik

AC News 2022.07.05.
Feleségével közösen, egy kedves fotón mutatta meg rajongóinak csöpp unokaöccsét.  

Az EP jóváhagyta az euró horvátországi bevezetését

AC News 2022.07.05.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós parlament kedden.  ...

Kis híján 80 % az infláció Törökországban

AC News 2022.07.05.
Törökországban 24 éves rekordokat döntöget az infláció.
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

Profil

A magyar hétköznapok inspirálták az india rendező készülő sorozatát

Farkas Márió 2022.07.05.
Tyagi Pallava közel tíz éve választotta ki hazánkat, akkor filmrendezést tanulni érkezett az országba. Iskolái befejezése után Angliába utazott, ám visszahúzta a szíve Magyarországra, amire ...

Ignácz Judit: Magyarországon gyerekcipőben járnak a társadalmat érintő témák

Farkas Márió 2022.06.30.
Ignácz Judit egy Tolna megyei falucskából indult, s lett mára a magyarországi cigány értelmiség egy meghatározó alakja, aki amellett, hogy társadalmi ügyekben szólal fel, Európa több ország&aa...

Bródy János dalszövegét választotta legújabb kampányához az UNICEF

AC News 2022.06.26.
Bródy-dalszövege jelenik meg az UNICEF gyerekvédelmi szervezet legújabb termékein. A jótékony célú webshop legújabb kampányának elindításában számos népszerű zenész vesz r&eac...

Amiről beszélnek

Gáspár Virág leérettségizett - így ünnepelte a családja

Farkas Márió 2022.07.05.
Nem akármilyen módon ünnepelte családja Gáspár Virágot, aki sikeres érettségit tett.

Újra Budapestre jön John Malkovich

Farkas Márió 2022.07.05.
Október 2-án zenés stand-up esttel érkezik Budapestre, pontosabban az Erkel Színházba az amerikai színész.

Emlékszik még VV Nócira? Már 17 éves a fia az egykori reality sztárnak

AC News 2022.07.05.
A Való Világ első évadában még csak szereplőként, a másodikban már műsorvezetőként vált a tévénézők kedvencévé Cifra Noémi. A cserfes, rövid hajú szőkeség ezut&aac...
video4 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro