ACNEWS

Icipici nyugdíjkorrekció lesz novemberben

Pixabay
Pixabay
A nagyok így számolták ki, hogy a kis nyugdíjasok mire számíthatnak.
Hirdetés
Ad image

Valószínűleg a nyár után, tehát szeptemberben születik majd döntés a nyugdíjemelésről – írja a Világgazdaság a Bankmonitor írására hivatkozva. Azt írják: valamilyen mértékű emelésre szükség lesz majd visszamenőlegesen, hiszen a Magyar Nemzeti Bank júniusban publikált idei előrejelzése 16,5–18,5 százalék, de a megkérdezett piaci elemzők még ennél is fájdalmasabb, 18–19 százalék közti értékre számítanak.

Azaz ez meghaladja a már kifizetett 15 százalékot (ez volt eddig az idei emelkedés), így ennek értelmében további 1,5, de valószínűbb, hogy 3 százalékos nyugdíjemelés jöhet.

Novemberben az átlagnyugdíj eszerint nagyjából 216 ezer forintra emelkedhet, és az idősek egy összegben kézhez kaphatják a januártól októberig eltelt 10 hónapra (plusz a 13. havi nyugdíjra) járó emelést is: ez az átlagnyugdíj szintjén körülbelül 69 ezer forint egyszeri kifizetést jelentene.

A visszamenőleges emelésre az öregségi nyugdíjasok és az úgynevezett „nyugdíjszerű ellátásokban” részesülők is jogosultak. Ők együttesen havi 465 milliárd forint ellátást kapnak az államtól, tehát egy 3 százalékos nyugdíjkorrekció nagyságrendileg havi 14 milliárd forint pluszráfordítást igényel.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!