Évről évre több banki ügyfél lesz különféle csalások áldozata. Ezzel párhuzamosan pedig 2020 óta folyamatosan emelkedett az összeg is, amit eltulajdonítottak. 2024 második negyedévében a kártyás visszaélések száma 8,9 százalékkal csökkent, ezek értéke azonban 2 százalékkal nőtt – számolt be az Economix. A kártyás visszaélések esetében jelentősen nőtt azoknak a csalásoknak a részaránya, amik mobiltárcához köthetők. Közel 70 százalékkal ugrott meg az elveszett, ellopott kártyákkal okozott károk száma, értékben azonban csökkenés látható a statisztikában. Míg az ellopott kártyadatok okozta károk száma mérséklődött.
A visszaélési módszerek közül a legnagyobb súllyal a mobilbankhoz, netbankhoz közvetlen hozzáféréssel történő visszaélések szerepelnek. De jelentős az adathalászathoz és pszichológiai manipulációhoz köthető visszaélések súlya is. „A mintegy 5 milliárd forintos, banki ügyfelekre terhelt kár további csökkentéséhez elengedhetetlen az aktív banki fellépés és a rendszerfejlesztés” – közölte a jegybank.
Tavaly 18 296 sikeres visszaélés történt az elektronikus pénzforgalomban, ami már önmagában egy magas szám. Azonban a kísérleteket nézve még ennél is ijesztőbb az adat: 60 509 alkalommal próbálkoztak csalók. Ez a szám 2024-ben pedig csak növekedett. Az év első felében 9112 bűnöző járt sikerrel, míg június végéig 19 milliárd 350 ezer forintot sikerült ellopnia a csalóknak. Ha folytatódik a tendencia, 2024-ben akár 38,7 milliárd forint is lehet az elektronikus pénzforgalomban eltulajdonított vagyon értéke.