Este volt már, amikor a részeg kamasz három utasával Szászvárról megérkezett Bonyhádra. Állítólag tankolni akartak, de amikor észrevették a rendőrt, menekülőre fogták. Még a lámpát is lekapcsolták, hogy megússzák az igazoltatást. Azonban a járőrök utánuk eredtek, végül Nagymányokon állították meg a díszes társaságot.
Ott kiderült a menekülés oka: a kamasznak nem volt jogosítványa, viszont részeg volt, mint a csacsi. Az hagyján, hogy nem kötötte be magát, de a behajtani tilos táblát sem vette figyelembe – írta a police.hu. Az általa vezetett, forgalomból kivont autót pedig ellopta. Azon nem volt se rendszám, se műszaki vizsga, se biztosítás. Még szerencse, hogy a rendőrök lekapcsolták őket, mert a kocsi és vezetője így együtt olyan volt, mint egy időzített bomba. A sofőr ellen ittas vezetésért miatt büntetőeljárás indult, de a KRESZ megsértése miatt is súlyos pénzbírságra számíthat.