ACNEWS

Így él most a Barátok közt Novák Lacija

Tihanyi Tóth Csaba 23 évig megszakítás nélkül képernyőn volt a Barátok köztnek köszönhetően. A sorozat befejező epizódja óta színházi munkáira és saját társulatára koncentrál.

Hirdetés
Ad image

Tihanyi Tóth Csaba 23 évig megszakítás nélkül képernyőn volt a Barátok köztnek köszönhetően. A sorozat befejező epizódja óta színházi munkáira és saját társulatára koncentrál.

A mai napig megállítják az utcán és Novák Lacinak szólítják Tihanyi Tóth Csabát, aki több, mint 20 évig játszott a Barátok köztben. A színész örömmel emlékszik életének ezen időszakára.

„Gyakran állítanak meg az utcán, köszönnek, váltunk pár szót, még akkor is, ha olykor Novák Lacinak szólítanak. Nem bánom, ez a név hozzám nőtt, 23 évig szerepeltem a Barátok köztben, amelynek az egyetlen olyan színésze voltam, aki a kezdetektől – megszakítás nélkül – szerepelt a sorozatban. Büszke vagyok erre, de tény, van élet a Barátok közt után is” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a színész, aki az utóbbi időben színházi munkáira koncentrál.

„A Tihanyi Vándorszínpaddal – amelyet 25 évvel ezelőtt alapítottam – továbbra is járjuk majd az országot. Tavaly nyitottunk a táncdalok műfaja felé is és bár a járványhelyzet miatt csak fél évet volt módunk játszani, így is átléptük a 60 előadást a Szenes Iván előadásunkkal. Bízom benne, hogy ezt ugyanilyen sikerrel folytathatjuk idén is. Szeretnénk minél több előadást vinni, játszani” – árulta el jövőbeli terveit Tihanyi Tóth Csaba, aki szeretettel gondol a Barátok köztös időszakra, ám nem bánja, hogy most nincs képernyőn.

„Nagyon sokan odajönnek hozzám, hogy mennyire hiányolják a Barátok köztöt. Jól esik, hogy ilyen biztos pont voltunk az emberek számára és ennyire sokat adhattunk nekik a sorozattal. Ha a Barátok közt ment volna tovább, én is csináltam, vitte volna tovább. Így, hogy vége lett, elengedtem. Hiányoznak az ottani helyzetek, szituációk, beszélgetések a kollégákkal, a nagy klubélet, a hangulata az egésznek. Ugyanakkor most nem hiányzik az, hogy feltétlenül kamera előtt legyek” – vallotta be a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Tihanyi Tóth Csaba.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!