Holnap már december 24-e van, hazai sztárjaink pedig javában készülnek az ünnepekre. Lapunk most megtudta, kinek milyen szokásai vannak ilyenkor, illetve mi kerül majd Szenteste az asztalra.
Sáfrány Emese életében nagyon fontos lesz a következő pár nap, ugyanis most először, immár édesanyaként éli meg majd az ünnepeket.
„Már hetek óta nagyon készülünk rá Nolennel. Bevezettük azt a szokást, hogy a fát a Mikulás hozza, így már jó ideje fel van nálunk díszítve a lakásban. Így jobban rá tudunk hangolódni az ünnepekre. Esténként már égnek a gyertyák is. Nagyon várjuk az egészet. Hatalmasakat fogok főzni. Szenteste hárman leszünk, 25-én pedig jön a család is. Lesz fácánleves, kacsa, lazac és szilvával töltött csirke – kezdte az AcNewsnak Emese, majd kitért arra is, hogy milyen értéket szeretne közvetíteni a későbbiekben a gyermekének. – Szeretném neki majd megtanítani, hogy értékelje a dolgokat, amit kap, és ne baromi sok meglepetést várjon el. Szeretném, ha tudná, hogy ünnepekkor figyelmességből adunk egymásnak ajándékot, ez egy gesztus, de nem a leglényegesebb pont.”
Az idei év nagyon nehéz volt Onyutha Juditék számára, de azért jó dolgok is történtek a családban. Az egykori időjós és párja már évek óta együtt vannak, idén azonban új lendületet kapott a kapcsolatuk, így karácsonykor újra lángoló szerelemmel néznek egymásra. A pár az ünnepi szokásaikról mesélt.
„A karácsony nálunk a legkülönlegesebb ünnep a családban, főleg amióta gyerekeim vannak. Mivel Zoli szakács, mióta vele vagyok, az ő fogásait részesítem előnyben, az igazi házias töltött káposzta és a rántott hal majonézes krumplival a kedvenc ünnepi fogásaink. Így ő uralja a konyhát, nem szereti, ha ott tüsténkedek, úgyhogy én inkább díszítek – magyarázta Judit, aki évek óta féltve őrzi karácsonyi dekorációit. – A házat ilyenkor nagyon szép díszbe öltöztetem, fények és rajzok pompáznak mindenhol. Amikor a gyerekek kicsik voltak, mindig együtt csináltuk az üvegfestést, viszont a fát egyedül díszítettem, titokban. Egy ideje bevonom őket, hiszen a fiam már 16 éves, a lányom pedig 19. Nagy gyűjtögető vagyok, nagyon nehezen válok meg a tárgyaktól, így ugyanazok a díszeim évek óta. Néha a diákjaimtól kapok egy-egy újat, de amúgy ugyanazt használom, nem vagyok trendkövető.”
A karácsonyi csúnya pulcsik rajongóinak száma évről-évre nő, ezt a tábort erősíti Vastag Tomi is. Az énekes az elmúlt években azért is előnyben részesítette a darabot, mert ahogy ő fogalmazott „ápol és eltakar”, de mivel nemrég 17 kilót fogyott, idén csak poénból viseli majd őket.
„A karácsony számomra a csúnya pulcsik időszaka, rengeteg van belőle, akárhány rokonhoz megyünk, mindig másikat veszek fel. Alapvetően eddig azért szerettem ezeket a ruhadarabokat, mert a jó vastag anyag és a bő fazon ápol és eltakar, hiszen az is hozzátartozik a karácsonyhoz, hogy a család nem csak a szeretetet, hanem az evés ünnepét is tartja ilyenkor, úgyhogy a kilók csak úgy ugrálnak az emberre. De idén szerencsére egy nemzetközi kutatásokon alapuló módszer segítségével leadtam az eddig felszedett kilókat, így rendeltem is néhány mondhatni különlegesen giccses darabot, XL és XXL helyett újra M-es méretben. Ezek végre jól is állnak, már amennyire egy ilyen pulcsiról ez elmondható. Ráadásul az ünnepi falatokról sem kell lemondanom, pusztán kevesebbet eszem, mert ez a módszer drasztikusan csökkentette az étvágyamat az éhségközpontom blokkolásával. A kedvenc csúnya pulcsimon hópelyhek vannak, hiszen nincs is jobb dolog, mint mikor egy forró csokival a kezedben kinézel az ablakon és látod, hogy nagy pelyhekben hull a hó, de sajnos ilyen utoljára gyerekkoromban fordult elő” – mesélte Tamás, aki régi emlékeket is felidézett.
„Érdekes dolog, hogy ha az embernek gyerekei vannak, a saját gyerekkori karácsonyok is megelevenednek, csak más szerepkörből nézve. Igyekszem azokat az értékeket visszaadni, amiket én kaptam a szüleimtől, és azokat a hagyományokat folytatni. A gyerekekkel ugyanúgy mi is kipróbáljuk az új játékokat, aztán ugyanúgy jön az, hogy valami 5 perccel később eltörik és már sírás van, ahogy az nálunk is volt. Látom magam, hogy az évek alatt hogyan válok a saját édesapámmá bizonyos gesztusokban, mozdulatokban. Azok a mondatok, amiket ő mondott gyerekkoromban, most mind értelmet nyernek. Most sem az ajándék a lényeg, azt élvezem az ünnepben a legjobban, hogy együtt vagyunk, senki sem rohan sehová” – tette hozzá Tomi, aki a testvérével pont emiatt nem vesznek komolyabb ajándékot egymásnak.
Keleti Andiéknál négy generáció ül minden évben a karácsonyfa körül, és az ünnepi asztalnál. Andreának ez lesz a második karácsony, amit bomba formában vár, ennek ellenére nem mond nemet a finom falatokra.
„A kedvenc karácsonyi ételeim közül nem tudok egyet választani, halat eszünk minden mennyiségben, legyen az édes-, vagy sósvízi. A bejgli az egyedüli, amibe nem kerül belőle” – meséli nevetve Andi, akinek ez már a második karácsonya lesz, amit a lánykori formájában tud megünnepelni.
„Jó másfél éve találtam egy gyógynövényreceptúrát, aminek segítségével önsanyargatás nélkül fogytam 2 ruhaméretet és picit több mint 10 kilót. Az elért eredményt sikerül is tartanom, szerencsére komolyabb lemondások nélkül. A módszer alapja egy palesztin szuperrost, ami sokat segít, mivel telítettségérzetet okoz, a grönlandi moszat pedig zsírbontást pörgeti fel. Így mindent eszek, amit a család többi tagja, csak kevesebbtől úgy érzem, hogy jól laktam. Az újévi fogadalmaim között végre nem az lesz, hogy hány kilót szeretnék leadni” – magyarázta Andi, aki nem csak főzni, de kézműveskedni is imád.
„A családunkban a kézzel készített ajándékoknak nagyon nagy hagyománya van, én például ebben az időszakban sokat kötögetek. Pár éve nagy divat volt a kötött sál, mindenki azt kapott, a férjem pedig mindig egy mellényt, amit persze soha nem vesz fel, csak karácsonykor. Azt próbáltam a gyerekekbe is belesulykolni, hogy a legszebb ajándék az, amit az ember törődéssel és időráfordítással készít. A kicsiknek mindent úgy lehet a legjobban megtanítani, ha példát mutatunk, így én is mindig készítettem valamit. Persze pici korukban azért kényeztettük játékokkal, mindennel őket, de a gyerekek is nagyon jó kreatív játékokat csináltak. A lányom például készített egyszer egy társasjátékot: a házunk volt a tervrajz, és ott kellett feladatokat megoldani” – mesélte Andrea, aki boldogsággal gondol vissza azokra az ünnepekre, amikor gyerekei még kicsik voltak.
„Számomra a legemlékezetesebbek a gyerekeim első karácsonyai: mikor először hárman, aztán négyen voltunk a fa körül, és a férjemmel titokban készülődtünk, díszítettük a fát. Emlékszem, hogy gyerekkoromban én is kutattam az ajándékok után, de anyukám olyan jól elrejtette, hogy sosem találtam meg. Magam is ezt a hagyományt követtem, volt olyan, amit úgy eldugtunk a férjemmel, hogy a mai napig nem került elő. Egy lego készletet nemrég találtam meg, de a fiamnál már nem aktuális – mesélte a táncművész, aki számára a legnagyobb boldogság, hogy gyerekei és férje mellett édesanyja és nagymamája is vele ünnepel. – Négy generáció ünnepel, emiatt egészen különleges a karácsonyunk. Nagyszerű érzés együtt lenni és feleleveníteni a régi emlékeket. Mivel a nagymamám olyan jó formában van, elképzelhető, hogy az ötödik generáció is odakerül idővel a fa alá.”