Kérésének megfelelően, gyászolók talpig fehérben kísérték utolsó útjára Berki Krisztiánt. A közismert celeb úgy ment az utolsó útjára, ahogyan élt, hangosan és elegánsan.
Ma kísérték utolsó útjára a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt Berki Krisztiánt. Özvegye, Mazsi korábban arra kérte a férjét gyászolókat, hogy fehér ruhában érkezzenek a szertartásra, ez volt ugyanis férje kívánsága. A celebet a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A szertartás megkezdése előtt egy szívszorító jelenet játszódott le: Krisztián kislánya, Nati édesapja urnája mellé helyezett egy plüsskutyusát. A gyönyörű gesztust követően éneklésbe fogott Kökény Attila, aminek hatására Krisztián anyukája vígasztalhatatlanul zokogni kezdett. Attila a Nincs semmi másom és az Örökre szóló szerelem című dalok előadásával búcsúztatta Berkit.
„Ez volt Krisztián két kedvence. Még mindig nem fogom fel, hogy elment, először azt hittem, viccel, ez olyan Krisztiános lett volna. Decemberben találkoztunk utoljára, akkor boldog volt, minden rendben volt körülötte. Sosem szoktam temetésen énekelni, de most Krisztián kedvéért kivételt tettem” – mondta megtörten a Blikknek Kökény Attila.
Kökény Attilát követően Mazsi állt a jelenlévők elé és Kun Magdolna: Béke volna jó című versével búcsúzott szerelmétől.
„Ezzel a verssel kezdem, mert ez volt a szerelmem kedvence” – mondta, majd eképpen folytatta a verset követően:
„Megrendülten állok, mert nem tudtam, hogy ilyen hamar mész el… Tudom, hogy itt vagy és talán azt is látod, mennyire arcul csapott minket a halálod. Mindent köszönök, a mosolyod, a szereteted és Natit is. Hiányozni fogsz a gyerekeknek! Ez lesz a legnehezebb: pótolni a szuperhős apát… Megígérem, hogy a gyerekek jó testvérekként nőnek majd fel” – mondta el-elcsukló hangon a gyászoló özvegy, aki a következő mondattal zárta beszédét:
„Hálás vagyok neked, érted, és Emmáert, amíg csak élek, szeretlek!”
A hófehérbe öltözött gyászolók között Hajdú Péter és Schobert Norbert is végső búcsút vettek Krisztiántól.