ACNEWS

Így lehetett rendelni a placebo védettségi igazolványt     

A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.

Hirdetés
Ad image

A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.

 

 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három nő ellen. A gyanú szerint jogosulatlanul és engedély nélkül védettségi igazolványhoz juttattak tizenhárom olyan embert, akik nem kaptak koronavírus elleni oltást.

A jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusként dolgozó nő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100.000 forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.

A BRFK nyomozói az eljárás során az orvosi rendelőben és a három nő lakásán kutatást tartottak. Lefoglaltak 4.220.000 forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig kilencrendbeli bűnsegédként elkövetett védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindannyian szabadlábon védekeznek – írja a police.hu. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!