Megfagyott a vér a drogkereskedelemmel gyanúsított, négyfős abonyi család tagjaiban, amikor a TEK kommandósai hajnalban rájuk rúgták a családi házuk ajtaját.
A klán a félelemtől lefagyva, ellenkezés nélkül tűrte, hogy a különlegesen kiképzett alakulat tagjai a földre vigyék és bilincsbe verjék. Ugyanez a forgatókönyv megismétlődött egy jászkarajenői dílernél is, őt is begyűjtötték a kommandósok.
Kiderült: az abonyi család négy tagja családi vállalkozásban terítette a cuccot, őket kábítószer kereskedelemmel, az abonyi társukat pedig új pszichoaktív anyag forgalmazásával gyanúsítja a rendőrség – adta hírül a police.hu.
Az AcNews kérdésére Hadházi Kornél a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a 43 éves F. Attila, a 41 éves élettársával J. Annával, illetve fiaival, a 24 éves F. Attila Jenővel és a 22 éves F. Róbert Jánossal Abonyban és környékén terítették a kristályt.
A bizniszt a családfő bonyolította, a porciózást anya és fiai végezték: a kilónként vásárolt kristályt 10-40 grammos adagonként adták el az ügyfeleknek. Úgy tűnik, a klán jól élt belőle, mert hivatalosan egyik dílernek sem volt munkája, a rendőrség luxusautókat, ékszereket és nagymennyiségű készpénzt foglaltak le náluk.
A nyomozók munkáját Sirius, a drogkeresésre kiképzett, hőssé vált rendőrkutya segítette. Nyílegyenesen a tévé alatti szekrényhez vezette a gazdáját, ahol hét zacskó drogot rejtegettek. Ezután már fölösleges volt minden tagadás.
F. Attila és élettársa részben beismerő vallomást tettek, fiaik megtagadták a vallomástételt. Az abonyi bűnbanda vélhetően üzleti kapcsolatban állt a Jászkarajenőn élő K. Józseffel, aki néhány hónapja új pszichoaktív anyaggal kereskedett.